Költözik a Szepessy-szobor

2009. május 17. vasárnap 20:42

Költözik a Szepessy-szobor
A Pécsi Egyházmegye ezer esztendős évfordulójának ünnepi eseményei miatt néhány napra elköltözik jelenlegi helyéről Szepessy Ignácz püspök szobra. Az 1893-ban felállított, Kiss György által alkotott mű négy napig lesz távol eredeti helyétől.

A püspökség napra pontosan augusztus 23-án ünnepli ezredik születésnapját, a jeles ünnepre - a millenniumi év keretén belül - négynapos rendezvénnyel készülnek az egyházmegyén: az "István a király" rockopera (Társulat-féle) előadása után Mahler hatalmas kórusművének, az "Ezrek szimfóniájának" pécsi bemutatója következik.

A rendezvényeket a Székesegyház előtti téren felállított négyszáz négyzetméteres színpadon tartják - emiatt Szepessy Ignácz szobrának is ideiglenesen költöznie kell.

Kóbor Miklós, a Pécsi Egyházmegye építésze elmondta, egy 16 méter mély, és 24 méter széles fedett színpadot állítanak fel, amely kiszolgálja a valóban rengeteg szereplőt, fellépőt - sőt egy kibővített szimfonikus zenekart - is mozgósító előadásokat. Mint mondta, a legmodernebb hang- és fénytechnikával rendelkezik majd az előadótér, és négy darab tizenkét-tizennégy négyzetméteres felületű kivetítőn is követhetik majd az eseményeket a nézők.

Hozzátette, több tízmilliós költségvetésből hozzák létre az előadások helyszínét, úgy, hogy a Bazilika előtti helyet kapó nézőtér egyfajta amfiteátrum-jelleget kölcsönözzön a produkcióknak.

A színpad miatt eltávolítandó szobrot, amíg nem lesz a helyén, restaurálják. Magasnyomású vízzel megtisztítják az állati ürüléktől, a felületek méhviaszos bevonatot kapnak, illetve az alkotás domborműveinek rögzítését is kijavítják - miután ezeket korábban fémtolvajok próbálták lefeszíteni.

B. M.