Kihagyták a pécsieket: Hillerék mutyija

2009. június 17. szerda 21:11

Kihagyták a pécsieket: Hillerék mutyija
Kárpáti Gábor, ismert pécsi régész szerint elfogadhatatlan az a jelenlegi gyakorlat, miszerint az 500 millió forintnál költségesebb beruházás esetén kizárólag a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) végezheti a régészeti feltárásokat. Az EU-ban tapasztalható tendenciákkal szemben a régészet területén nálunk valamiért központosítás folyik a területen.

A Széchenyi tér alatti értékeket jól ismerő nyugalmazott régész szerint drágán, megkérdőjelezhető helyismerettel dolgoznak az ország más részéről érkező szakemberek. A téren folyó munkákat egyébként az is lassítja, hogy a pesti döntéshozatal miatt csak a fővárosi vezetés jóváhagyásával rendelhető el a régészeti ásatásokon amúgy szokásos túlóra engedélyezése, míg a helyi régészek közvetlenül dönthetnének róla.

Mindennek oka egy tavalyelőtt megalkotott miniszteri rendelet, amely kimondja, hogy a félmilliárd forintot meghaladó értékű beruházások esetén csak e központi állami szerv szakemberei végezhetik a kutatásokat. A jogszabály azonban ellentmond az 1997. évi CXL törvénynek, azaz a felsőbb szabályozásnak, amely a megyei múzeumoknak adja kötelességül e feladatot.

A szabályozás 2007-es megváltoztatása mögött komoly érdekek húzódhatnak: az elképzelés, azt beszélik, Veres János volt pénzügyminisztertől indulhatott, amit az is mutat, hogy közeli ismerősét, Hiller kultuszminiszter tanácsadóját, a korábban Nyírbátorban dolgozó Virágos Gábort kérték fel az állami szerv vezérigazgatójának. Az érdek tárgya pedig mi más lehetne, mint a nagyberuházások során ugyan az összértékhez képest elenyésző mértékű, ám mégis jelentős tételt képviselő régészeti munkák ellenértéke, azaz a pénz.

A KÖSZ belépése óta látványosan meg is drágultak a kutatások a szakemberek szerint: Pécsett a Kossuth tér háromszor mélyebben és kétszer akkora területen folyó teljes régészeti feltárása nem került annyiba, mint most a Széchenyi tér egy méternél alig mélyebb részleges megkutatása - utóbbiért várhatóan félszáz millió forintot fog kiszámlázni a KÖSZ. Emellett az M6-os nyomvonalának feltárása során, amelyet a megyei régészek kezdtek el, majd a KÖSZ szakemberei folytattak, 30-40 százalékos felárral dolgoztak az utóbbiak - állítja Kárpáti.

Nem ez az egyetlen és legsúlyosabb gond azonban a KÖSZ megjelenésével: a helyi régészek azt beszélik, helyismeret nélkül, s a helyi rutinos kutatók segítségének visszautasítása mellett végzik munkájukat. Kárpáti Gábor szerint pécsi régész, hivatalos munkavégzés céljából be sem teheti lábát a Széchenyi tér munkaterületére, ráadásul a Régészeti Múzeum épületének milliárdos átalakítása előtt saját telkükön sem kutathatnak, hiszen az alkotmányellenesnek tetsző jogszabály szerint ott is csak a KÖSZ végezheti e munkát.

Több megyei önkormányzati képviselő már hivatalosan is jelezte az Alkotmánybíróság felé: ki kell vizsgálni a jogszabályokat, s meg kell szüntetni az ellentmondásokat, ugyanis vélekedésük szerint jelenleg jogszabályszerűtlenül folynak a régészeti munkák országszerte.

Képünkön: Páva Zsolt polgármester elkezdi bontani a Széchenyi tér burkolatát. Másnap, május 30-án munkába álltak a régészek.

Korb Zoltán - Fotó: EQM