Bűz van, babám!

2010. július 18. vasárnap 18:57

Bűz van, babám!
Nem szűnik meg olyan könnyen és gyorsan a Pellérdi úton uralkodó bűz. Bár a múlt héten arról tájékoztattak a cégek, hogy mostanra megegyezés várható, úgy tűnik, erre egy ideig nem kerül sor.

Csütörtökön levélben küldött ütemezési tervet a Tettye Forrásháznak a több ezer tonna fekália és szennyvíziszap elszállításának módjáról a Délkomp Kft.

Dér Sándor, a társaság ügyvezetője azt állítja, hogy cége a mielőbbi megegyezést szeretné előmozdítani, de első lépésként pénzhez akarnak jutni.

Winkler Tamás, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy azonnal kifizetik a hiányolt milliókat a Délkompnak, ha ők elvégzik azt a munkát, amelyet szerződésben vállaltak. A Délkomp levele Winkler szerint azért elfogadhatatlan, mert a cég úgy akarja felvenni a pénzt, hogy a munkát nem végezte el.

– A pénzt azért tartottuk vissza, mert észleltük, hogy a cég hónapokon keresztül nem szállította el a keletkező szennyvíziszapot, ráadásul azt a félkész komposztot sem, amely egyébként a Forrásház tevékenysége előtt képződött – hangsúlyozta Winkler Tamás.

A szennyvíztelepen található 35 ezer tonna ürülékből és komposztból, mint már megítuk, csaknem 30 ezer tavaly október előtt keletkezett, vagyis még a Pécsi Vízmű idejében. 

– A mi célunk az, hogy mielőbb megszüntessük a területen lévő rendezetlen állapotokat, ami miatt egyébként elsőként fordultunk a zöldhatósághoz, még korábban. Tárgyalás azonban csak akkor lehetséges, ha a Délkomp hajlandó legalább azt a hulladékot elszállítani, amely tavaly október előtt keletkezett – magyarázta Winkler Tamás.

Az egyelőre kérdéses, meddig húzódik majd a levelezgetés, illetve meddig marad ez az áldatlan állapot Pécs szomszédságában. Annyi azonban bizonyos, hogy a Környezetvédelmi Felügyelőség tájékoztatása szerint a Délkompnak milliós környezetvédelmi bírságra kell számítania, amiért csaknem egy éve nem szállítja el a hulladékot a területről.

S. B.