A megnyitó után könyvet kapnak Pécsről a gyerekek

2010. szeptember 17. péntek 10:25

A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont ünnepélyes megnyitása (2010. szeptember 20.) után nem sokkal minden pécsi ötödikes diák ajándékot kap az új intézményben.

Valamennyien átvehetik a Pécs gyerekeknek című, első magyar, gyerekeknek szóló városvezető könyvet. A város kultúráját, múltját és jelenét játékos feladatokon keresztül megismertető kötetet Páva Zsolt, Pécs MJV polgármestere adja át. A német nemzetiségi iskolák tanulói a könyvet német fordításban kapják meg. A kiadvány a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program részeként, a Hungarofest kiadásában jelent meg.

A pécsi általános iskolák képviseletében mintegy 300 pécsi ötödikes diák és tanárai vehetik át a több mint 2000 ajándék könyvet. A Szentlőrinc-Ormánsági Takarékszövetkezet jóvoltából pedig az ország egyik legszegényebb vidékén, az Ormánságban 120 példány gazdagítja ősztől a helyi iskolák könyvtárait.

A szerzők célja, hogy a könyv gyakorlati segítséget nyújtson a pécsi gyerekeknek az épített környezeti nevelésre. Konkrét cél a gyermekek kötődjenek városukhoz, ismerjék annak történetét, jelenét, intézményeit, tisztában legyenek az alapvető építészeti és művészettörténeti fogalmakkal, illetve, hogy kritikusan viszonyuljanak a környezetükben zajló változásokhoz.

A Pécs gyermekeknek az első magyar, gyermekeknek szóló városvezető könyv, amelyet a német Robert Bosch Alapítvány és a magyar állam közös programjának fiatal ösztöndíjasai a Németországban és Skandináviában rendkívül sikeres épített környezeti nevelés módszertana alapján készítettek el.

Pécs Gyerekeknek" című könyv módszertanára és tartalmára felépített program alapján sikeres nyári tábort szervezett a Pécs Normandia Lions Club a „Nyomozás a városban „címmel. A napközis táborban 40 gyermek vett részt, akik játékos interaktív módon ismerkedtek meg a várossal, a környezettel. A tábor résztvevői ingyen megkapták a könyvet.

Pécs2010