Kiakadtak a pécsi állatkert igazgatón
2008. április 10. csütörtök 21:58
A fotóra, amelyet a www.hoze.hu honlapon lelt fel, egy olvasónk hívta fel a figyelmet. Az internetes oldalt egy olyan baráti társaság jegyzi, melynek tagjai a manapság divatos off-road fesztiválokon, versenyeken vesznek részt, és terepjáróikról, a versenyekről közölnek beszámolókat.
A fénykép felett egy rövid szöveg is áll, amely szerint „Miki a Pécsi Állatkert igazgatója. Szabad idejében a kis Ferrozával jön terepre velünk. Igaz a barlangi munkákhoz is sokszor jól jön a terepjáró, ugyanis kevés barlang van közvetlen az aszfaltos közút mellett."
Az ügyel kapcsolatban megkerestük Szatyor Miklóst - az állatkert igazgatójával történt beszélgetésünk után azonban alig félóra elteltével az ominózus fénykép eltűnt eredeti helyéről.
Szatyor Miklós elmondta, a fotó az állatkertben készült: egy tetemet kellett kihúzniuk a kifutóból, s miután nem tudták a több száz kilós súlyt kézi erővel kivonszolni, így ezt a módszert választották, más megoldásuk nem volt. Hozzátette: „Olyan képeket szerettünk volna az oldalra feltenni, amelyek úgymond akció közben készülnek, de lehet, hogy nem volt szerencsés ennek fotónak a felrakása, de ez igazából nem más, mint egy, a munkánk közben készült felvétel."
Fiáth Szilvia, Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány vezetője az alábbi állásfoglalást közölte lapunkkal: "Ha a fénykép eredeti, nem szerkesztett, illetve ha az állat már elpusztult korábban, és el kellett szállítani, akkor is felháborítónak tartjuk, hogy valakik ezt lefényképezik, és felteszik a világhálóra. Az elpusztult állatokat ilyen módon nem lehet szállítani" - áll levelében. A szervezet szerint az állatkertnek vizsgálatot kellene indítania az üggyel kapcsolatban.
A nyíregyházi Állatbarát Alapítvány vezetője, Inántsy Sándor szerint, bár nem lehet tudni, hogy élő vagy döglött állatról van szó, nem etikus a kép közzététele, még akkor sem, ha azt esetleg egy lesifotós készítette volna (mint tudjuk, nem így történt - a szerk.). Úgy véli, ha elhullott állatról van szó, ez a szállítási mód akkor sem etikus, ez ugyanis általában úgy történik, hogy az állatot teherautó platójára emelik, s azon viszik el.
Szatyor Miklós 2006 július elején érkezett a Zoo-hoz, miután az előző vezetés munkájával kapcsolatban egy önkormányzati vizsgálat 56 pontban foglalta össze a park gazdálkodásával kapcsolatos kifogásokat, s Pintér Tibor lemondott posztjáról.
B. M. - Fotó: hoze.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Expresszvonatok indulnak Pécsről a...
- Pécsre jön a kínai elnök, s nagy...
- Egy kis nosztalgia: pécsi pereces,...
- Borzalmas! Halálos baleset történt...
- Nagy bajban a PMFC, Győrből is pont...
- Juhász Dorkáék egy győzelemre az...
- Hétfőn még meleg lesz, aztán széllel...
- Itt van a kincset érő hat szám, elő a...
- Itt vannak az ötös lottó friss...
- Tizenegy EP-listának van meg a...