Elhunyt Biszku Béla egykori belügyminiszter

2016. április 01. péntek 14:15

Elhunyt Biszku Béla egykori belügyminiszter

Kilencvenötödik életévében meghalt Biszku Béla volt állampárti politikus - közölte a család az MTI megkeresésére pénteken.

Előzőleg az Index hírportál számolt be a halálhírről.

Az 1956-os forradalom utáni megtorlások miatt háborús bűntettekkel vádolt Biszku Béla elleni perben 2014 tavaszán kihirdetett elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék öt év hat hónap szabadságvesztést szabott ki.

Másodfokon a tábla 2015 júniusában megalapozatlanság miatt új elsőfokú eljárásra utasított. A megismételt az eljárásban a Fővárosi Törvényszék 2015 decemberében két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Biszku Bélát bűnpártolással elkövetett háborús bűntett miatt. Felmentette ugyanakkor a vádlottat az 1956 decemberében a budapesti Nyugati téren, illetve a Salgótarjánban történt, összesen 49 halálos áldozatot követelő sortüzekkel összefüggésben a felbujtóként, aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett vádja alól.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség is fellebbezést jelentett be.

A Kúria idén februárban kimondta, hogy törvénysértő a Fővárosi Ítélőtábla tavaly nyári, új elsőfokú eljárásra utasító döntése. Ezzel a vádlott bűnösségéről azonban nem született döntés, a folyamatban lévő eljárás menetét a Kúria határozata nem befolyásolta.

A tárgyalásokra Biszku Béla 2015-ben már tolószékben érkezett a bíróságra, két nőrokona támogatta.

Biszku Béla az 1950-es évektől az állampárt vezetőségéhez tartozott, 1956 után belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes volt.

Képünkön: Az egykori belügyminiszter részt vesz a Kádár János születésének századik évfordulóján tartott megemlékezésen, az egykori kommunista pártfőtitkár nyughelyénél, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a Kádár János Baráti Kör, a Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete rendezvényén. 

MTI - Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt