Magyarország legvirágosabb éttermét keresik

2016. április 02. szombat 10:29

Magyarország legvirágosabb éttermét keresik

A Virágos Magyarországért versenynek minden évben van kiemelt témája: 2016-ban a Magyar Turizmus (MT) Zrt. tematikus évéhez, a Gasztroélmények évéhez kapcsolódva keresik azt a hazai éttermet, amely kiemelt figyelmet szentel környezetének gondozottságára, virágosítására. A versenyre május 31-ig lehet pályázni - közölte az MT Zrt. az MTI-vel.

Az országos mellett ma már helyi - városi, megyei, régiós - versenyeket is rendeznek, amelyek évente több mint hárommillió embert mozgósítanak a kulturált, rendezett, tiszta, virággal díszített környezet megteremtése, megőrzése érdekében. Az idén huszonharmadik alkalommal meghirdetett megmérettetésre a korábbi évekhez hasonlóan önkormányzatok nevezhetnek.

A mozgalom fontos összekötő kapocs Európával, mivel a magyar megmérettetés része a 11 európai országot átfogó Európai Virágos Városok és Falvak versenyének (Entente Florale Europe). Az elmúlt két évtized alatt 52 magyar település vett részt az európai versenyben, 9 arany-, 23 ezüst-, 10 bronz- és 10 európai érmet nyerve - foglalta össze a közleményben Kunczené Fellegi Katalin, a verseny fővédnöke.

Az idei verseny fődíja Magyarország képviselete a 2017. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében.

2016-ban város kategóriában Mosonmagyaróvár, falu kategóriában Dunakiliti képviseli Magyarországot az Entente Florale Europe versenyben. A településeket a nemzetközi szakemberekből álló zsűri idén júliusban keresi fel, majd a települések képviselői a többi ország nyertesével együtt szeptemberben részt vesznek a Brnóban megrendezendő díjátadó gálán.

A Virágos Magyarországért versenyt a Magyar Turizmus Zrt. saját projektjeként kezeli, biztosítva annak szervezeti és finanszírozási kereteit. A verseny operatív megszervezését a kezdetektől fogva minisztériumok, szakmai és civil szervezetek összefogása teszi lehetővé.

A jelentkezési lap megtalálható az interneten, a mozgalom honlapján, a viragosmagyarorszag.itthon.hu címen.

MTI - Fotó: Oddity Central