13 produkciós lesz a második Komlói Amatőr Színházi Találkozó

2016. április 01. péntek 16:19

13 produkciós lesz a második Komlói Amatőr Színházi Találkozó

Tizenhárom produkciót választottak ki az idén négynapossá bővülő Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) versenyprogramjába; a seregszemlét június 16. és 19. között rendezik meg második alkalommal - hangzott el pénteken az eseményt beharangozó komlói sajtótájékoztatón.

Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója elmondta, a megmérettetésre meghívott előadásokat mintegy száz produkcióból választották ki. Közölte, hogy a versenyprogramba két határon túli előadást is meghívtak: a szlovéniai Lendvából és a romániai Érmihályfalvából is érkezik amatőr társulat.

Érkeznek Komlóra színjátszó csoportok egyebek mellett Budapestről, Körmendről, Székesfehérvárról, Győrből is. A Vas megyei Bükről érkező Sok-szín-pad nevű társulat a fesztiválon tartja Zalavári András Allotrópia című kamaradarabjának ősbemutatóját, a tavalyi fesztiválgyőztes, a pápai Teleszterion társulat Illyés Gyula A szélkötő Kalamonáját adja elő - hívta fel a figyelmet Pataki András.Az előadásokat a Kubik Anna Kossuth-díjas színművész vezette négyfős zsűri fogja értékelni.

Fajcsi Ferenc, a komlói Súgólyuk Színház rendezője, a KASZT főszervezője arról beszélt, hogy színes off-programokkal is készülnek: a tavalyi KASZT fényképeiből kiállítás nyílik, valamint mobiltelefonos fotópályázatot is meghirdetnek.

Június 18-án családi napot tartanak, este pedig szabadtéri musical-előadással készülnek, mások mellett Füredi Nikolett, Mészáros Árpád Zsolt és Serbán Attila közreműködésével - mondta Fajcsi Ferenc hangsúlyozva, hogy a fesztivál összes programja ingyenes.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az eseményen kiemelte, az államtitkárság ötmillió forintos támogatást nyújt a fesztivál megrendezéséhez, amely a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) off-programjainak keretéből hárommillió forinttal részesül.

MTI