Átadták a Special Pécs irodáját
2011. március 12. szombat 20:00
A Special Pécs összefogás a Pécsett élő fogyatékos emberekért, amelyet civil szervezetek, állami intézmények, piaci szolgáltatók, foglalkoztatók, valamint magánszemélyek alkotnak és szerveznek felismert érdekeik és elismert társadalmi célok szerint. - Mérföldkő az iroda megnyitása több szempontból is - mondta Pintér Csaba, a program szakmai vezetője a megnyitón. - Egyrészt az ezen a területen tevékenykedő helyi szakmai civil szervezetek összefogásának egyik mutatója, másrészt pedig amiatt, hogy a program először szólítja meg jól összefogott, részletesen felépített struktúra mentén a fogyatékosokat érintő szolgáltatókat: civileket, önkormányzati és állami szereplőket, valamint vállalkozásokat, munkáltatókat.
A program során a többi között kitűzött cél, hogy a fogyatékos emberek problémáinak megoldása gyorsabbá és hatékonyabbá váljon majd, valamint várhatóan erősödik a piaci szereplők felkészültsége és motivációja a célcsoport befogadására.
Az ügyfélszolgálati iroda - amelynek belső kialakításához előzetesen kikérték fogyatékkal élők véleményét is - a Rákóczi út 55. szám alatt, a földszinten található meg. Ide várják mindazokat, magánszemélyeket, szolgáltatókat, vállalkozásokat, akik érdeklődnek az együttműködési lehetőségek iránt.
A program elindította facebook-csoportját is, amelyhez itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/specialpecs. Az oldalon a legfrissebb hírekről azonnal értesülhet az érdeklődő.
A Special Pécs Klaszter tagjai:
- Fogd a Kezem Alapítvány
- Kerek Világ Alapítvány
- Ki-Látás Közhasznú Alapítvány
- Másképmás Esélyegyenlőség Emberközpontú Szemlélettel Közhasznú Alapítvány
- Retextil Alapítvány
Z. B. T.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csütörtökön végre már ismét...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Hatvan éve szentelték pappá Mayer...
- Expresszvonatok indulnak Pécsről a...
- Két hármas karambol is történt a 6-os...
- Csütörtökön ne induljon el túrzázni a...
- Nem minden baranyai virágurás...
- Egy kis nosztalgia: pécsi pereces,...
- Baranyai tűzoltók is elismeréseket...
- Lángoló garázst oltattak a tűzoltók...