Brutálisan összeverte egy férfi Páva Zsolt lányát, megerőszakolni szerencsére nem tudta őt
2013. április 05. péntek 10:39
Frissítve: 2013. április 05. péntek 21:44
A szerkesztőségünkhöz eljutott, és azóta több helyről megerősített hír szerint pénteken hajnalban a Hunyadi úton brutálisan elbántak egy lánnyal. FRISSÍTVE: A rendőrség megnevezte a feltételezett támadót, aki ellen hajtóvadászatot indítottak. Nyerges Zoltán a bűncselekmény elkövetésekor farmernadrágot, bőrkabátot, narancssárga színű, zipzáras kapucnis pólót, valamint fehér talpú fekete színű cipőt viselt.
Több forrásunk is megerősítette, hogy Páva Zsolt polgármester gyermekéről van szó, akit az elkövető előbb meg akart erőszakolni, de ez szerencsére nem sikerült neki.
A lány hazafelé tartott, amikor egy magányos férfi megtámadta és erőszakoskodni kezdett vele. Az áldozat menekülni kezdett és el is jutott hazáig, a férfi azonban végig követte és a kihalt utcán ütötte-verte őt. Ennek ellenére a lány szerencsére bejutott szülei házába - a támadó időközben elmenekült. Úgy tudjuk viszont, hogy a rendőrség rendelkezésére állnak használható, térfigyelő kamerák által készített felvételek (lásd cikkbeli képünket).
A lányt jelenleg is kórházban ápolják, folynak a vizsgálatok, az elsődleges megállapítások szerint bár több helyen eltört az arccsontja, szerencsére maradandó sérüléseket nem szenvedett.
A polgármester környezetéből származó információnk szerint Páva Zsolt hamarosan hivatalos közleményt ad ki a lányát ért támadással kapcsolatban, amint ez megérkezik szerkesztőségünkhöz, azonnal frissítjük cikkünket.
FRISSÍTVE: Páva Zsolt közleménye
Mint az Páva Zsolt MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderül, brutális támadás érte Pécs belvárosában húszéves lányát, aki barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan indult haza gyalog.
Az úton egy férfi követte, és miután sikertelenül próbált a lánnyal szóba elegyedni, szexuális zaklatás szándékával megtámadta. A megtámadott szerencsére képes volt védekezni, "így sikerült megakadályoznia a legrosszabbat, ami egy nővel történhet" - írta a polgármester.
A védekezés közben azonban nagyon súlyosan megsérült. A támadó eltörte arccsontját, orrát, szétszaggatta a ruháit, testén számos zúzódás keletkezett.
Az MSZP közleményt adott ki
"Bízom abban, hogy a rendőrség mielőbb kézre keríti az elkövetőt azért, hogy más lányával, gyermekével ne fordulhasson elő ugyanez, ne követhessen el újabb bűncselekményeket az illető. A lányom személyes kérését tiszteletben tartva tájékoztatom a média képviselőit, hogy családunk most először és utoljára nyilatkozott ebben a megrázó témában, innentől arra koncentrálunk, hogy minél előbb felépüljön a lányom testben és lélekben is - áll a Páva Zsolt közleményében.
A polgármester egyúttal arra kér minden újságírót, tanúsítson önmérsékletet, hagyja, hogy gyermekük a média jelenléte nélkül gyógyulhasson. "Mint édesapa, arra kérem önöket, ne a "szenzációt" keressék ebben az ügyben, hanem az emberséget, amelyre most gyermekemnek a legnagyobb szüksége van - zárta közleményét a polgármester.
FRISSÍTVE: A rendőrség keresi az elkövetőt
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye: "A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2013. április 5-én hajnali 4 óra körüli időben Pécsett, a Kálvária úton található alagútnál egy egyelőre ismeretlen férfi leszólított egy fiatal lányt, majd bántalmazta. A 20 éves sértett a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett.
A támadó 20-25 év körüli, 160-165 centiméter magas, kerek formájú, szakállas, vagy borostás arcú, barna hajú férfi. A bűncselekmény elkövetésekor farmernadrágot, bőrkabátot, narancssárga színű, zipzáras kapucnis pólót, valamint fehér talpú fekete színű cipőt viselt.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a személyleírás, vagy a térfigyelő kamerák által készített felvétel alapján a támadót felismerni véli, jelenlegi tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályát a 06-72-504-400 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható „Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén."
FRISSÍTVE:
A rendőrség megnevezte a feltételezett támadót, Nyerges Zoltán ellen hajtóvadászat indult (alsó képünkön)
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye:
"A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot adott ki a 23 éves Nyerges Zoltán ellen. A pécsi lakos gyanúsítható azzal, hogy 2013. április 5-én 4 óra körül Pécsett, a Kálvária úton található alagútnál megtámadott és bántalmazott egy 20 éves helyi lányt.
Nyerges Zoltán haja jelenleg rövidre nyírt, tüsi.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a fényképen látható Nyerges Zoltánt felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályát a 06-72-504-400 telefonszámon, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét."
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- Így járnak a pécsi buszok az év végi...
- Rókát látott Pécsett? Nincs ezzel...
- Új módszerrel gyógyítják a...
- Fának csapódott egy autó Baranyában,...
- Rangos díjat nyert Németh László, a...
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Gigantikus program indul: több ezer...