Elindult a visszaszámlálás, pénteken kezdeményezték a Zsolnay Porcelánmanufaktúra felszámolását
2016. június 10. péntek 14:02

Miután lejárt a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nek adott fizetési határidő, péntek reggel a hitelező beadta a gyár elleni felszámolási kérelmet. Ezt követően, mivel stratégiailag kiemelt gazdálkodó szervezetről van szó, a piaci felszámolásnál védettebb eljárás indulhat - írta a Pécsma.hu.
A pécsi Zsolnay-gyár nem tudta kifizetni azt a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hitelt, ami összesen 416 millió forintról szólt, s bár május közepén megkapta a vállalat az ezzel kapcsolatos felszólítást, nem sikerült rendeznie tartozását.
Ugyanakkor időközben egy magyar építőipari vállalat megvásárolta a hitelező banktól a tartozást, így a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. már neki tartozik. Éppen ezért pénteken már az új hitelező lépett, és adta be a Pécsi Törvényszéken a felszámolás elindításával kapcsolatos kérelmet.
Elfogultság miatt irány Zalaegerszeg
A lépést követően az önkormányzat és a Pécs Holding jogorvoslati eljárást kezdeményezett a bíróságon, a Pécsi Törvényszék azonban elfogultságot jelentett be. A Pécsi Ítélőtábla ezt követően a Zalaegerszegen működő törvényszéket jelölte ki az eljárás lefolytatására.
A Törvényszéknek három munkanapon belül kell döntenie a vagyonfelügyelő kirendeléséről, amelyet a nonprofit, erre a célra kijelölt állami szervezet adhat, s gyorsított eljárásban folytatják le a felszámolást.
Mint ismert, a múlt hét elején mintegy 130 dolgozó döntött úgy, hogy azonnali hatállyal megszünteti munkaviszonyát a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nél a nem megfelelő munkafeltételek miatt, s az elmúlt hetek történései után a belső morál is megroppant. A munkavállalókat azonnal átvette az önkormányzat által létrehozott Ledina Kerámia Kft.
Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerint a Ledina Kft.-t éppen azért hozták létre korábban, hogy ha bármilyen előre nem várt dolog történne a Zsolnay-gyárral, akkor bizonyos funkciókat át tudjon venni a kft. Mint mondta, a gyár dolgozói tömegesen jelezték, hogy át kívánnak átlépni a Ledinába.
Az ügyben a várost képviselő ügyvéd, Szabó Iván azt is közölte, hogy a későbbiekben tárgyalásokat folytatnak majd a speciális szabályok alapján dolgozó felszámolóbiztossal, ezzel együtt pedig a Zsolnay családdal is tárgyalnak a védjegyekről. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. birtokában lévő védjegyketet nem lehet értékesíteni város birtokában lévő szavazatelsőbbségi részvények nélkül, mindaddig a míg a Társaság létezik. A cél az, hogy a későbbiekben a Ledina Kerámia Kft. Zsolnay néven működhessen tovább.
EQM - Fotó: Dittrich Éva/archív
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szerdán már csak elszórtan lehet eső,...
- Visszaeső drogdílert ítéltek el Pécsett
- Beszorult varjú miatt kellett...
- Éttermi bevetésre indulnak szerdán a...
- Összeütközött két autó a 6-os főút...
- Tragédia: nem sikerült megmenteni a...
- Újabb drogkereskedőket fogtak a...
- Még szólhatunk, hol fotózgassanak a...
- Két jármű is lángolt hétfőn az utcán...
- Expresszvonatokon is utazhatunk már...