Év végére lehet otthona a Pécsi Horvát Színháznak, csak el ne felejtse őket a publikum
2015. április 25. szombat 10:15
Eredetileg tavaly októberben kellett volna befejezni a Pécsi Horvát Színház felújítását, de még jelenleg is állnak a munkálatok. A teátrumot vezető Vidákovics Szláven abban reménykedik, hogy az idei esztendő végére birtokba vehetik az épületet és abban is, hogy ennyi idő alatt nem esik ki a köztudatból a neves nemzetiségi műhely.
- Az előző évad műsorának kialakításakor azzal számoltunk, hogy 2014 októberétől már a felújított színházi épületben folytathatjuk a munkát. Elég nehéz helyzetbe kerültünk az elhúzódó kivitelezés miatt. Mivel a teátrum jelenleg is építési terület, így az egész évadot át kellett szerveznünk - mondta Vidákovics Szláven.
Hozzátette, bizonyos bemutatókat el kellett halasztaniuk, míg más új produkciók elmaradtak, mivel a színészeknek nincs hol próbálniuk, illetve nincs hol bemutatni azokat. Szerencsére ez azonban nem mindegyikre igaz, ugyanis Agatha Christie Egérfogó című darabjának bemutató előadását a május 8-án a Pécsi Nemzeti Színházban láthatja a publikum.
Október, december, ki tudja...
Kérdésünkre, hogy mikor költözhet vissza a színészgárda az Anna utcába, Vidákovics Szláven a következő választ adta:
- Reményeim szerint még ebben az évben át tudjuk venni az épületet. Sajnos az idei POSzT-on sem lesz helyszín az Anna udvar, ahogy a Pécsi Nyári Színház hagyományosan ott rendezett kisebb koncertjei és kamara-előadásai is vagy elmaradnak, vagy új helyszínt kell keresni számukra.
A direktor megjegyezte, bízik benne, hogy mielőbb elhárulnak a nehézségek és meglesz az új kivitelező. Vidákovics szerint az amúgy is szűkös, 70 milliós éves keretből gazdálkodó színháznak eddig négy-ötmillió forintos többletterhet jelentett a kialakult helyzet. Emellett az igazgató további - a társulat létét veszélyeztető - következményekről is beszélt:
- Ha a színház egy évre kiesik a pécsi kulturális vérkeringésből, az még elfogadható. Ha viszont ennél tovább húzódik az építkezés, akkor az emberek lassan elfelejtik, lemondanak róla, mondván ott még mindig nem történik semmi.
Még vár a támogatásokra a szabadtéri
Ugyan ez sajnos igaz az Anna utcára, de a színészgárda igen sokat vendégszerepel hazánk horvátok lakta városaiban, falvaiban. Havonta hat-nyolc ilyen produkciót vállalnak. Ezen kívül gyakori vendégek Horvátországban és Boszniában is. Március végén egy Zágrábban rendezett nemzetközi fesztiválon „A Jó, a Rossz és a (Csúf) Colos" című táncbohózattal elnyerték a zsűri különdíját.
A Pécsi Újság.hu megkereste Egry Dórát, a Pécsi Városfejlesztési NKft. fejlesztési igazgatóját, akitől a kivitelezés várható fejleményei felől szerettünk volna érdeklődni, de ő a városháza sajtóosztályához irányította munkatársunkat. Amint megérkeznek a válaszok kérdéseinkre, azonnal közöljük azokat.
Balikó Gergő - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának csapódott egy autó Baranyában,...
- Új módszerrel gyógyítják a...
- Több mint hétezer gyerek kapott...
- Orbán Viktor: nagyon nagy változás...
- Kutatás: az aktív szavazók körében...
- Álhír, hogy fizetős lesz a személyi...
- Így járnak a pécsi buszok az év végi...
- Szombat délutántól ingyen...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepek alatt...
- Gigantikus program indul: több ezer...