Házasság Világnapja: egyre többen mondják ki a boldogító igent Pécsett
2016. február 06. szombat 16:20
A házasság a gyermeknevelés szempontjából minden más együttélési formánál biztosabb köteléket jelent a gyermekvállalás szempontjából. A kormány és a város ezért számos intézkedéssel segíti a házasságkötést, a családalapítást és az otthonteremtést.
Ezt dr. Őri László, Pécs alpolgármestere hangsúlyozta a Házasság Világnapja alkalmából szervezett rendezvényen szombaton Pécsett.
A Nagycsaládosok Országos Szövetsége és a Pécsi Püspökség az idén is együtt köszöntötték a világnapot. Az egész napos rendezvényt a jelenlévő Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár is üdvözölte - tájékoztatta hírportálunkat a Polgármesteri Hivatal.
Mint írták, Pécs önkormányzatát dr. Őri László alpolgármester képviselte, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a „házasság és a család: jövőnk záloga. A magyar családok anyagi-erkölcsi megerősítése, a születendő gyermekek számának növekedése nemzeti ügy".
Emlékeztetett arra, hogy idén január elsejétől ötezer forinttal emelték a két gyereket nevelők havi adókedvezményét, amely éves szinten akár 60 ezer forintos megtakarítást jelenthet. Az emelés 2019-ig évente ötezer forinttal folytatódik, így addigra az eddigi összeg duplája, havi negyvenezer forint maradhat ezeknél a családoknál.
Egyedülállóak a magyar intézkedések
Hoppál Péter szerint Európa beteg, dekadens és népessége fogy, ezzel szemben Magyarországon a folyamatok e téren bizakodásra adnak okot.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára szombaton a házasság világnapja pécsi megnyitóján nagycsaládosok előtt beszélt arról, hogy a családi közösségek Magyarországon annak ellenére erősek, hogy Európában éppen gyengülni látszanak.
Az egyházi közösségeknek, a nagycsaládosoknak és a kormánynak határozottan és emelt fővel kell szembemenniük a liberális világ "valósítsd meg önmagad típusú" ideológiájával - mondta a politikus, majd hozzátette: Európában egyedülállóak a családok biztonságát erősítő magyar kormányzati intézkedések.
Szólt arról, hogy az elmúlt években 15 ezer pécsi embernek nőtt az anyagi mozgástere a családi adókedvezménynek köszönhetően, több ezer szülő pedig, akiknek három vagy több gyereke van, szinte egyáltalán nem fizet személyi jövedelemadót, így havonta 100 ezer forintot tud megtakarítani.
Őri László megjegyezte: a tavaly bevezetett, friss házasoknak járó adókedvezmény havi ötezer forint, és a házasság első két évében vagy az első gyerek születéséig jár.
- A polgári kormány számára a család az első, a gyerekek a legfontosabbak, ezért csökkentettük 16 százalékra, idén pedig 15 százalékra a személyi jövedelamadót. Egy minimálbérből élő családnak ezek a lépések éves szinten 120 ezer forinttal emelték meg a jövedelmét, egy átlagbérből élő családnak pedig 165 ezer forinttal - jelentette ki Őri László.
Az alpolgármester beszámolt arról is, hogy többek között a fenti intézkedéseknek köszönhető, hogy Pécsett tavaly a 2010-es 520-al szemben már 731 pár döntött a házasságkötés mellett, több mint 120-szal több mint 2014-ben. A tendencia folyamatos és emelkedő, miközben a válások száma is jelentősen csökkent az öt évvel ezelőtti szinthez képest.
- Az egysávos személyi jövedelemadó bevezetése, a háromlépcsős rezsicsökkentés, valamint a családi adókedvezmények jelentős könnyebbséget jelentenek a magyar háztartások számára. A családokat támogatjuk akkor is, amikor közel kétmilliárd forintos fejlesztési forrást biztosítunk Pécsett a következő években bölcsődék és óvodák fejlesztésére - húzta alá az alpolgármester.
Képünkön Őri László látható a szombati rendezvényen.
EQM - Polgármesteri Hivatal - MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Fának csapódott egy autó Baranyában,...
- Rangos díjat nyert Németh László, a...
- Rókát látott Pécsett? Nincs ezzel...
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Új módszerrel gyógyítják a...
- Így járnak a pécsi buszok az év végi...
- Gigantikus program indul: több ezer...
- Ütközés után egy ház udvarába...