Kincset őriz Minárik Tamás, a Kazinczy-díjas tanár, akinél mindig lehet javítani az osztályzaton

Sok nemes dolgot tehet egy tanár diákjaiért, annál többet azonban aligha, hogy egyik legnagyobb értékünket, anyanyelvünket óvja, oktatja, szellemiségét is továbbadva a következő generációk tagjainak. Ezt az igyekezetet ismerték el akkor, amikor Minárik Tamásnak ítélték a Kazinczy-díjat néhány nappal ezelőtt. A pécsi magyar-történelem szakos pedagógus hisz abban, hogy a tanulók fogékonyak a témakörre. Másképpen persze nem is végezhetné munkáját sikeresen.

Jó hírrel szolgálhatunk: a kitüntetett, Minárik Tamás, a Pécsi Apáczai Csere János Gimnázium igazgatóhelyettese tapasztalatból állíthatja, a rá bízott gyermekek a legfontosabb örökségek között szokták említeni a nyelvünket. Azt a törékeny „valamit", ami könnyen sérül, folyamatoson változik, ám igazán nagy veszélyben azért nincsen.

- Természetesen ápolni kell a magyarságunk ékkövét, a nyelvünket, amit egy pillanatra sem lehet magára hagyni - vélte a díjazott, aki érthetően, szépen hangsúlyozva szokott szólni. Nem hangosan, hanem olyan módon, amire érdemes odafigyelni. - Gyorsul az emberek egymás közötti eszmecseréje, főleg ha az elmúlt évszázad elejével vetjük össze. De a világ is sokkal rohanóbbá vált, ez kétségtelen. Arra azonban ügyelnünk kell, a sebesség ne menjen az érthetőség rovására. Mert akkor bizony hajlamosak vagyunk a szóvégek elharapására.

- Aztán ott van még az írásbeliség. Annak sok-sok „lebutított" változatával, a szöveges üzenetekkel, amikkel egymást bombázzák az ifjak, máskor idősebbek.

- Bizonyos szempontból itt megengedőbbnek kell lennünk. Mert egy kicsi műszaki eszközön nem mindig várható el a pontosság, a szabatosság. Arra kell törekednie minden szakmabelinek, hogy tudják helyesen is leírni a szereplők a mondataikat. Akkor a furcsa kurtítások a bocsánatos bűnök közé kerülhetnek. Az már súlyosabb eset volt, amikor valaki egy felmérőben az egyház kifejezést „1 ház" formában jegyezte le. Ekkor már többek felelőssége is felvetődött, a katedra mindkét oldalán.

- Nem kerülhetjük meg a trágár fordulatokat sem. Hiszen a televízióból, a világhálóról is ömlik a csúnyaság, ami lassan, de biztosan létjogosultságot nyer olyan fórumokon is, ahol egykoron az elképzelhetetlen lett volna.

- Ez ellen folyamatosan küzdeni szinte kötelező feladat. Nem engedhetjük el a fülünk mellett az ilyen elhajlásokat. Örökké figyelmeztetem a hallgatóimat erre a szörnyűségre, ami azért alapvetően a magvas tartalom hiányára is utalhat. Kevésbé káros az „izé", amit már Petőfi Sándor is használt. Talán nem akkora számban, mint manapság egyesek vetik be töltelékként. De tényként rögzíthetjük, ismert forma volt már másfél évszázadnál régebben is.

- Egy ilyen országosan is nagyon komoly elismerést érthetően senki sem várhat el. Legfeljebb felfigyelnek munkásságára, aztán egyszer hívják. Meglepődött?

- Telefonon értesítettek arról, miben fognak részesíteni. A dicsőséget az növeli jelentős mértékben, ha megnézzük, kik vehették át a díjat előttem. Olyan személyiségek, akik sokat tettek az ügy érdekében. Elég legyen most Lukács Sándor színművészt említenem, akit rengetegen ismernek. Ezek szerint néha azért a tanárokra is gondolnak azok, akik döntési helyzetben vannak. Ez azonban csak újabb kötelezettségekkel jár. Hiszen nem térhetek le az útról, amin évtizedekkel korábban elindultam. A folyatás viszont nem esik majd nehezemre.

- Akik ismerik, büszkék lehetnek a mesterükre. De árulja el, kemény szokott lenni a számonkérés, ha annak jön el az ideje?

- Nálam örökké akad egy utolsó esély a javításra. Nem cél a büntetés, az elrettentés, a rossz osztályzat. Annál itt fontosabb folyamatokról van szó. Ezt megértve bárki partner lehet a magyar nyelv művelésében.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva