Könyvtárak az emberi kapcsolatokért – Pécsett is
2013. október 02. szerda 14:41
Október hetedike és tizenharmadika közt a pécsi Csorba Győző Könyvtár ingyenes rendezvénysorozatot szervez az Országos Könyvtári Napok jegyében. Városszerte zenés és prózai - íróknak és olvasóknak, kisiskolásoknak és felnőtteknek egyaránt szóló - programok várják az érdeklődőket.
Az eseménysorozat első három napján délelőtt, az előzetes regisztrációt követően kisiskolás csoportok tanulhatnak a Tudásközpontban „A papír küldetése" című kreatív ismeretterjesztő foglalkozásokon.
Október nyolcadikán, kedden kora délután a Szent Mór Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium, valamint a PTE 1. sz. Gyakorló Általános Iskola közös, vidám prózákkal tarkított zenei előadása hallható majd Családi körben címmel. A késő délutáni órák a magyar irodalom és a dzsessz kapcsolatával, továbbá az oszmán hódoltság korának kérdéseivel telnek majd.
Szerdán este ismét író-olvasó találkozó lesz, a Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat főszerkesztője, Ágoston Zoltán beszélget Parti Nagy Lajos költővel.
Illés György beszédtanár tart mesés foglalkozást gyerekeknek, a csütörtök este érkezők beszélgetőpartnere pedig Jankovics Marcell lesz.
A péntek délután az interaktivitásé, „Élő könyvtár" - nyitott olvasó jeligére rendhagyó könyvkölcsönzésre nyílik lehetőség, melynek védnöke Sors Tamás paralimpikon. A kölcsönözött könyvek megelevenednek, így személyes párbeszéd születhet könyv és olvasó közt. Emellett humoros „Szülő lettem" interaktív társasjáték mutat rá a szülői szerep sokrétűségére, szépségeire és nehézségeire.
Az eseménysorozat hétvégi játékos foglalkozásokkal, köztük nemezeléssel és bábelőadással, családi nappal, Méhes Károly könyvbemutatójával, Retro Könyvvásárral és Horváth Lili színművésznő vidám gyermekműsorával zárul.
Az egyhetes előadások, beszélgetések, foglalkozások mellett kísérő programok is várják a látogatókat. Kvízjátékként Családi zene totó és online Weöres Sándor vetélkedő lesz gyermekeknek. Október hetedikétől a hónap végéig kapcsolódó kiállítások is megtekinthetők a Tudásközpont nyitvatartási ideje alatt. Jankovics Marcell Kossuth-díjas grafikusművész és rajzfilmrendező, Steiner Lídia pécsi illusztrátor és Parti Nagy Lajos irodalmár alkotásaiból kaphatnak ízelítőt a résztvevők.
Belénessy Blanka
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Rangos díjat nyert Németh László, a...
- Több mint hétezer gyerek kapott...
- Fának csapódott egy autó Baranyában,...
- Új módszerrel gyógyítják a...
- Kutatás: az aktív szavazók körében...
- Orbán Viktor: nagyon nagy változás...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepek alatt...
- Álhír, hogy fizetős lesz a személyi...
- Így járnak a pécsi buszok az év végi...