Körbefalazzák a Balokány strandot - Később kutatási központ és vizes játszótér épülhet a helyén

2015. február 10. kedd 14:24

Körbefalazzák a Balokány strandot - Később kutatási központ és vizes játszótér épülhet a helyén

Hamarosan falakkal veszik körbe az egykor strandolóktól, manapság inkább hajléktalanoktól és drogosoktól nyüzsgő egykori Balokányfürdő épületeit. Ugyanakkor a hosszú távú elképzelésekben kutatási központ, babaúszásra alkalmas medence és vizes játszótér is szerepel. A területet birtokló Aquaprofit Zrt. munkatársától megtudtuk, egy közgyűlési döntés és a megfelelő pályázati kiírások esetén indul a tervezés.

Nem tettek le a valamikori Balokányfürdő területének újjáélesztéséről. Most ugyan körbefalazzák a műemléki épületeket, ám a terület későbbi hasznosításával kapcsolatban a tulajdonos Aquaprofit Zrt.-nél azt a tájékoztatást kaptuk, többek közt kutatási központ és vizes játszótér épülhet. A pontos koncepció kidolgozása még folyamatban van.

- A sikeres megvalósulás egyik feltétele, hogy időben megkapjuk a szükséges engedélyeket. A másik, hogy sikeres pályázataink legyenek. A beruházásra vonatkozó konkrét terveinket a szükséges közgyűlési döntés és az építési szabályzat módosítása függvényében készítjük el - fogalmazott Nagy Gabriella, a cég marketing munkatársa.

Az építési szabályzat átírása azért szükséges, mert az egykori fürdő területén a jelenlegi előírások értelmében wellness szálloda, vagy/és rekreációs funkcióval bíró komplexum épülhetne, a korábbi elképzelések ugyanis ilyen jellegű beruházásról szóltak. Ha a változás megtörténik, a beruházónál ígérik, hogy „haladéktalanul elkezdik a tervezést", amellyel kapcsolatban egyébként számos civil szervezettel egyeztettek már.

Hogy az építkezés mekkora összegbe kerül, nem tudni, ám annyi bizonyos, nagyban támaszkodnak majd a különböző pályázatokra.

- Mindenképpen szeretnénk uniós támogatásokra pályázni mind a kutatási központ, mind a szorosan hozzá kapcsolódó közösségi funkciók megvalósításához. A szükséges önrészt önerőből kívánjuk biztosítani - szögezte le Nagy Gabriella.

Képünkön: így néz ki a strand napjainkban.

Palotás P.