Libanoni és francia költő veheti át a Janus Pannonius Díjat Pécsett

2014. augusztus 26. kedd 08:54

Libanoni és francia költő veheti át a Janus Pannonius Díjat Pécsett

A libanoni Adunis Ali Ahmad Sa'íd Asbar, művésznevén Adonis és a francia Yves Bonnefoy kapja idén a Janus Pannonius Költészeti Díjat, amelyet pénteken adnak át Pécsett. A díjazottak műveiből Gérard Depardieu és Hobo ad elő szeptember 1-jén Budapesten - tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.

A Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza által tavaly alapított, magán- és kormányzati forrásból finanszírozott, 50 ezer euróval, oklevéllel és egy Janus Pannonius-szoborral járó kitüntetéssel olyan jelentős életművel rendelkező költőket ismernek el, akik hozzájárultak a nemzetek, kultúrák közötti párbeszéd erősítéséhez.

A 84 éves Adonis 1957-ben Bejrútban Juszufal-Khallal létrehozta a Si'fr (Költészet) nevű folyóiratot, amelyben elsőként közölte nyugati költők verseit arab fordításban.

Az 1980-as évektől Adonis több egyetemen tanított, így a Sorbonne-on, a Damaszkuszi Egyetemen és a Libanoni Egyetemen, valamint 1990-től a Genfi Egyetemen. Csaknem húsz könyvet írt arabul, ezek legtöbbjét franciául is kiadták. Angol nyelvű válogatott versgyűjteménye 2011-ben elnyerte a Griffin-dijat. Magyarul nem jelent meg kötete.

Yves Bonnefoy 1923-ban született Tours-ban, matematikai és filozófiai tanulmányokat folytatott, de művészettörténetet is hallgatott. Később az angolszász irodalomelmélettel foglalkozott. Költői karrierje 1953-ban kezdődött, amikor a Mercure de France nevű kiadónál megjelent a Du mouvement et de l'immobilité de Douve (Douve mozgásáról és mozdulatlanságáról) című kötete.

Bonnefoy Franciaország, Svájc és az Egyesült Államok több egyetemének vendégtanára volt. 1981-ben megválasztották a Collége de France összehasonlító poétikai tanszéke vezetőjének. 1993 óta ennek az intézménynek a professzor emeritusa.

A költő-tanár fordítóként is híres, Shakespeare több drámáját és versét, valamint Yeats költeményeit ültette át francia nyelvre.

A Magyar PEN Club korábbi közlése szerint a Janus Pannonius-díjat olyan szerzőnek ítélik oda, akinek költői életműve illeszkedik az európai kultúra főáramába; a legjelentősebb költői teljesítményeket kívánják ezzel díjazni. A költészeti nagydíjat azzal a szándékkal alapították, hogy egyfajta költői Nobel-díj szerepét töltse be a világ irodalmi életében.

(mti)