Pécsi Arcok - Nagy Tamás: "négy-hat év alatt lehet egy jó csapatot felépíteni"

Több száz mérkőzés a labdarúgó NB I-ben, több mint száz meccs a PMFC kispadján. Nagy Tamás, a PMFC és több élvonalbeli futballklub játékosa még Pécsváradon kóstolt bele az edzői pályába, de irányította már a Ferencvárost és volt a pécsi csapat vezetőedzője is. Sorozatunkban a Pécsett élő szakembert szólaltattuk meg, aki most Komlón igyekszik megteremteni a lehetőségét annak, hogy az együttes stabil másodosztályú csapat lehessen.

- Első szóra igent mondott a komlói felkérésre? Nehéz dolga lesz...
- Minden felkérés szakmai kihívás. Itt viszont nem erről beszélünk, hanem arról, hogy született egy döntés, miszerint mindenképpen edzőt váltanak Komlón. Engem már megkerestek korábban is, de akkor visszautasítottam, mert más kihívásra vágytam. De mivel azóta sem jött olyan felkérés, amilyet szerettem volna, s ami miatt érdemes lett volna családostól elköltözni Pécsről és kétlaki életet élni, így a második felkérésre már igent mondtam.

- Mindig is a futball érdekelte?
- Gyerekkorom óta fociztam, 1974-ben lettem igazolt játékos. Tehetségkutatókon játszottam, ott fedeztek fel, így kerültem Veszprémbe. A középiskola miatt Keszthelyre költöztünk, ahol összehozott az élet egy nagyszerű emberrel, edzővel Gellei Imrével, aki a testnevelő tanárom volt akkoriban. Ő látott bennem a fantáziát, hogy akár a legmagasabb szinten is futballozhatok. Ez idővel szerencsére be is bizonyosodott.

- Több száz mérkőzést játszott az első osztályban. Mennyire elégedett pályafutásával?
- Elértem azt, amire gyerekkoromban vágytam. Bár ha egy más, szerencsésebb időszakban focizhattam volna, akkor talán többször húzhattam volna magamra a címeres mezt és játszhattam volna komoly külföldi profi csapatokban is. Erre meg is lett volna a lehetőségem, de csak úgy, ha engedély nélkül elhagyom az országot. Amikor Győrben játszottam az ETO-ban és bekerültem Verebes József válogatott keretébe, akkor két komoly francia csapat is konkrét ajánlatot tett, de nem kaptam meg az engedélyt, hogy kimehessek. Abban az időben ugyanis az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) volt egy olyan szabálya, hogy csak az igazolhatott külföldre, aki betöltötte a 28. életévet, válogatott volt és persze Budapesten futballozott. Én akkor vidéken fociztam, nem voltam még válogatott. Ha úgy döntök, hogy mégis elmegyek, akkor két évre eltiltott volna a FIFA. A családom egzisztenciáját így nem is tudtam hosszú távra biztosítani. A mai világban azzal a tudással, azzal a játékstílussal, amit képviseltem, nem lenne kérdés, hogy ki tudnék menni külföldre játszani és sok pénzt keresni. Utólag visszanézve azonban nem vagyok elégedetlen.

- Nem készült edzőnek.
- Véletlenül jött az edzői pálya. Már szinte abbahagytam a játékot, mert volt több térdműtétem, amikor Pécsváradról hívtak. Rosszul állt a csapat és kérték, hogy segítsek nekik az öltözőben és a pályán is. Tavasszal elküldték az edzőt, ekkor kérték, hogy legyek játékos-edző. Két meccs erejéig birkóztam is ezzel, de valahogy nem tudtam összefogni az egészet, nem volt még tapasztalatom, ezért hamar leültem a kispadra. Bennmaradtunk, aztán a következő évtől kezdve sikerült egy olyan társaságot összerántani, amivel már a dobogóért küzdöttünk. Ezt a fejlődést láthatták Pécsett is, mert 2000-ben megkeresett Toller László, a PMFC akkori elnöke. Rengeteg fordulópont van az ember életében, nekem mindig valaki személyéhez kötődött. Labdarúgó pályafutásom Gellei Imre személyéhez, edzői karrierem pedig Toller Lászlóhoz.

- Elég sokat ült a pécsi kispadon...
- Ha jól tudom, bár nem vagyok benne biztos, Garami József után eddig én ültem legtöbbször edzőként a pécsi csapat kispadján, jóval több, mint száz alkalommal.

- Ezt azonban több szakaszban...
- 2000 és 2005 között öt évig folyamatosan dolgoztam Pécsett, előbb két évig pályaedző, majd három éven át vezetőedző voltam. Két év után tértem vissza még a Matyi Dezső előtti érában. Az új tulajdonos érkezésével, én egy „örökölt" edző lettem. Engem nem ő „hozott" a csapathoz. Nem volt elég tapasztalata, türelmetlen volt velem. Úgy gondolta, hogy ha egy aránylag tehetséges csapatot összerakunk, akkor már folyamatában lehet mérkőzéseket nyerni, nincsenek mélypontok. Pedig természetesen minden együttes életében vannak hullámvölgyek. Én kezdtem el fiatal csapatot építeni Pécsett, hiszen nálam vált stabil játékossá Nagy Olivér, Wittrédi, Horváth Zsolt, én hoztam Pécsre Simonfalvit, s én fedeztem fel Lovrencsics Gergőt is egy NB III-as válogatott meccsen. A tulajdonos meglátása szerint, ingadozó volt a csapat teljesítménye, úgy érezte, hogy nem fejlődött annyit, amit ő elvárt volna. Ez nyilván nem igaz. Ha lett volna tapasztalata, akkor tudta volna, hogy a fiatal játékosok teljesítménye mindig ingadozó. Ahhoz, hogy jó csapatot építsünk, optimálisan kell számukra adni a terhelést, és a tapasztalatot is csak fokozatosan lehet megszerezni. Türelemmel lehet hosszabb távon eredményesen dolgozni. Ezt akkor is elmondtam neki. Szerintem akkor nem értette, de most már remélem, igen, hiszen látja, hogyan működik Márton Gábornál a csapat. Azt látom, hogy a köztem és a Marci közt eltelt időszak elfecsérelt idő volt. Gábor ugyanazt csinálja, amit én elkezdtem Lovrencsicsékkel annak idején. Most nem lenne a PMFC ekkora csúszásban. Akkor is azt mondtam, hogy négy-hat év alatt lehet egy jó csapatot felépíteni, addig akár alsóbb osztályban játszatva. De az első osztályt erőltették. Sokba került ez a négy év... Ez elvesztegetett idő volt, ami gondolom, nem kevés pénzbe került.

- Két szövetségi kapitánynál is dolgozott a válogatottnál.
- Felkértek arra, hogy térképezzem fel a vb- és Eb-selejtezős ellenfeleink mérkőzéseit és írjak szakmai elemzést róluk. Ezt csináltam Bozsik Péternél és Erwin Koemannál is. Azt gondolom, hogy ez egyfajta szakmai elismerést jelent, hiszen nem én jelentkeztem a feladatra. Péter ő maga hívott, Koeman idejében pedig Szekeres Tamás keresett meg, hogy látták az előző munkámat és azt mondták a holland edzőnek, hogy ezt a munkát nyugodtan rám lehet bízni. A szakmán belül tudják, hogy milyen a felkészültségem.

- Egy időben a hazai edzőképzésben is vezető szerepet töltött be.
- Prukner Lacival szakmailag is hasonló nézeteket vallottunk. Én rendszerező, nagyon akkurátus ember vagyok, aki rengeteg anyagot gyűjtött össze akár az edzőképzéssel kapcsolatosan, akár az utánpótlással vagy a professzionális futballal kapcsolatosan. Ő pedig nagy tapasztalattal bír, ami a magyar profi futballt illeti. Ezt ő is tudta, s amikor felkérést kapott, akkor szólt nekem, mivel egy embernek ez elég nagy teher. Korábban sokat beszéltünk arról, hogyan lehetne megreformálni bizonyos dolgokat. Felismertük az előző edzőképzés hiányosságait, másképp láttuk a fő feladatokat. Mi aszerint próbáltunk elindulni, hogy mire kell felkészülnie egy profi edzőnek, hiszen a pro képzésnek nem arról kell szólnia elsősorban, hogy az edzők itt tanuljanak edzést vezetni (arra ott van a klubcsapatuk), hanem a labdarúgást körülvevő dolgokról, a menedzselésről. Látni kell, hogy nagyon sokan dolgoznak most az első osztályban azok közül, akik akkor végezték el a tanfolyamot. Például Kondás Elemér, Herczeg Bandi, Artner Tamás, Bekő Balázs, Véber György, Szalai László a jelenlegi edzőképzés igazgatója. Gyakorlatilag az első osztály edzői karának a felét azok a kollégák alkotják, akik a mi éránkban végeztek. Valamit mégis csak tudtunk mutatni nekik. Ezért sem kaptunk elismerést, csak annyit, hogy egy év után megköszönték a munkánkat és Mezey doktort visszahelyezték az edzőképzés élére. Erre mondom azt, hogy sajnos nem mindig érvényesül a folytonosság elve, mindig érdekek szerint változnak a dolgok.

- Pruknerrel utóbb a Ferencvárosnál is együtt dolgozott, bár nem lehetnek jó emlékei arról az időszakról...
- Amikor tudott lett, hogy váltunk, akkor Lacit megkeresték a Fraditól, s ő úgy gondolta, hogy dolgozzunk tovább együtt. Én sokat gondolkodtam rajta, hiszen olyan feladatot ajánlott, amit korábban csak Pécsre kerülésemkor végeztem, magyarán pályaedzőnek hívott. Eddig magam formáltam a csapataimat, így sokat tűnődtem azon, hogy más elképzeléseit követve el tudom-e képzelni magam. De aztán úgy véltem, hogy egyszer van lehetőség arra, hogy megismerjem belülről a Ferencvárost, egye fene... Hosszabb időbe telt, amíg elfogadtam ezt a helyzetet, de utána jó érzéssel csináltam. Laci menesztése után, én még egy évig ottmaradtam a Fradinál, annak ellenére, hogy tisztességből vele kellett volna tartanom, de a klub nem engedett el. Ez a döntés később negatívan ítélte meg a személyemet, és sokat ártott karrieremnek, amit a mai napig érzek. Amilyen sokat kaptam a Fraditól, olyan sokat is ártott nekem az eset.

- Miért tart ott a magyar foci, ahol tart?
- Hosszasan taglalhatnám, de most inkább csak egy-egy kardinális részt érintenék példaként. Néhány klubot leszámítva nem a megfelelő személyek dolgoznak a megfelelő pozíciókban - akár a menedzsmentet, akár a szakmai munkát, a kompetenciát tekintve. Részben ezért is topog egyhelyben a magyar foci, másrészt nem érkezik minőségi feltöltés alulról. Csak nagyon kevesen tehetik meg, hogy a saját elképzeléseit valósíthassa meg egy klubnál. Ha rosszul megy a csapatnak, akkor azonnal kirúgják az edzőt. Új edző, új stílus, ez megint egy hosszabb folyamat, mire abból is kialakulna valami, akkor megint lecserélik az edzőt. Más, fejlettebb futballkultúrával bíró országokban ez nem így működik.. Ha nálunk nem változik meg a szemlélet, nem lesz fejlődőképes a magyar foci. Persze kellenek külföldi szakemberek - hisz külföldön is vannak. De a jelenlegi helyzet még nem teszi indokolttá, hogy középszerű edzők érkezzenek hozzánk. Ha tényleg olyat akarnak, aki megreformálná a labdarúgást és megmutatná a jó irányt, fenntartás nélkül fel kell mögé sorakoznunk. Talán Monizban meg lett volna a kvalitás (a Fradi korábbi edzőjéről van szó - a szerk.), de valamiért őt is „bedarálta" a magyar futball gépezete. Egy ilyen felkészültségű edzőt kellene akadémiák felépítésére, irányítására alkalmazni. A jelen magyar foci értéke, megítélése nem tart ott és nem teszi indokolttá, hogy drága külföldi edzők dolgozzanak Magyarországon. A statisztika nem hazudik: ha jól tudom, közel húsz év alatt két külföldi edző nyert nálunk bajnokságot, a többit mind magyar. Erről nem igazán beszél senki. Emellett probléma az is, hogy nincs meg a respekt az edzők között egymás iránt, és hiányzik a közös hang is. Meg kellene végre tanulni örülni mások sikerének, nem azt lesni, hogyan lehetne a helyére kerülni. Ez nagyon egészségtelen állapot. S arról még nem is beszéltem, hogy milyen érdekek mozgatják akár a klubtulajdonosokat, akár a menedzsereket... Így nem képes előre mozdulni a magyar futball - hacsak nem lesz teljes a megújulás, szemléletváltás.

- Azért van sikerélmény a családban, lánya immár többszörös magyar bajnoknak mondhatja magát.
- Igen. Nagyon büszke vagyok rá. Már négyszeres bajnok és tagja a női felnőtt válogatottnak is. Pedig amikor sok évvel ezelőtt kezdett kialakulni, hogy Lili lányom ebbe az irányba indul, akkor én nem nagyon akartam erről tudomást venni, mert nem szerettem volna, hogy ugyanabba a mederben kezdjen mozogni, ahol én is. Azt mondtam, hogy ha neki ez okoz boldogságot, akkor nem szólok bele, de - őszintén szólva - nem is nagyon álltam mögé, hogy egyengessem az útját. Nem szóltam bele, hogy mit csinál és azt hogyan csinálja. Ha kért, akkor támogattam, de nem erőltettem semmit nála. Minden, amit elért, saját maga érte el.

- Milyen szerelmei vannak még a foci mellett?
- Három nagy szerelmem van. Az egyik a legyezőhorgászat. Nagyon köt a természethez, olyan dolgokat fedezek fel általa, amiket korábban nem hittem volna. A foci mellett még nagyon szeretek főzni is, amit barátaim szerint is jól csinálok.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva