- Nem tősgyökeres pécsi, hiszen Pesten született. Miként került Pécs a látómezejébe?
- Családilag kötődöm a városhoz, hiszen édesapám nagybátyja pécsi. Gyermekkoromban többször voltam itt nyaralni, s mivel nagyon megszerettem Pécsett, a középiskola után pedig mindenképpen el akartam hagyni a fővárost, egyértelmű volt, hogy merre kell orientálódnom. Bár kezdetben nem gondoltam arra, hogy itt élem le az egész életemet, egyre inkább bedolgoztam magam az egyetem és a város szövetébe, ráadásul a feleségem is pécsi - kezd tehát egyértelművé válni itt maradásom.

- A kilencvenes évek közepén már olyannyira "szervezkedett", hogy Pécsett nemzetközi ifjúsági találkozót indított útjára munkatársaival, az ICWiP-et.
- A mára nemzetközileg jegyzett találkozó, amelyet már tucatszor megrendeztünk azóta, többek között jó volt arra is, hogy megismerjem és megismertessem másokkal is szervezési képességeimet. Az évtized második felében már több oktatáspolitikai, s egyéb szakmai nemzetközi konferenciát, tréningeket, találkozókat szerveztem, így a pécsi ifjúsági kultúrhét egyfajta elindítója volt e fajta munkámnak.

- A felsőbb szinteken is észrevették ezt, hiszen az Oktatási Minisztériumban a nemzetközi programok tanácsadója lett.
- Ebben, nem titkolom, addigra kiépült kapcsolataimnak is volt részük, hiszen a tárca akkori vezető tisztségviselőjét, Kovács István Vilmost több rendezvényemre is meghívtam előadónak, s az ICWiP kapcsán figyelt fel rám. Amit akkor csináltam, tetszett neki, ezért kért fel tanácsadónak - ebben a minőségemben szerkesztettem életem első angol nyelvű könyvét, valamint több nagyszabású konferencia tető alá hozásába is besegítettem. Közben Pécsett először az egyetem külügyi igazgatója, majd a Regionális Európai Információs és Oktatási Központ Kht., rövid nevén az Európa Centrum Kht. ügyvezetője lettem, s 2004-től e szervezetben egyengettük az EKF ügyét, írtuk meg a nyertes pályázatot is.

- Kevesek emlékeznek rá, pontosan hogyan jött a pécsi kulturális főváros programmal kapcsolatos gondolat, s miként foszlottak szerteszét egycsapásra az eredeti elvek, álmok, koncepciók.
- Hogy ki volt az első, akinek a fejében megfordult, nem tudom megmondani. Az biztos, hogy 2003-ban már a polgármester, turisztikai szakértők és számos mérvadó városi értelmiségi is beszélt arról, hogy az akkori Grazhoz hasonlóan akár Pécs is kulturális főváros lehetne egyszer. Az igazi szervezés, a pályázat összeállítása, a vízióalkotás 2004 őszén indult, s ezzel elkezdődött a pécsi EKF-program - számunkra - legizgalmasabb szakasza, amely 2006 kezdetéig tartott. Innentől a politika nagymértékben közbelépett, nem engedett megfelelő teret a civil irányításnak. Újfajta együttműködésre lett volna szükség, amelyet a kölcsönös bizalom hat át - ezt megvalósítani azonban sajnos nem sikerült.

- Mi lesz ezek után 2010-ben az eredeti tervekből, várakozásokból Ön szerint?
- Egy kulcsa van a sikernek: az őszinteség. Ha a menedzsment, a politikusok kertelés nélkül beszélnek, s láthatóan szépül a város 2009-ben, tapintható közelségbe kerül a programsorozat - nos, akkor a lakók is képesek lesznek magukénak érezni 2010-et.

- Immáron Ön nélkül, hiszen szerződését nem akarta meghosszabbítani az operatív cég élén 2007-ben. Mi az, ami az EKF után fontos lett életében?
- Nem volt újdonság, bár addig sokat nem beszéltem róla, de az ezredfordulótól kezdve kutatom az afrikai kontinenst. Az ügyvezetői posztról történő lemondásom után jutott idő arra, hogy - pályázati forrásokat igénybe véve - két alkalommal is több hét erejéig a helyszínen tanulmányozzam a sokszínű afrikai kultúrát, az átalakulóban lévő gazdaságot, a rendhagyó politikai légkört. Több tanulmányt írtam, s folyóiratot indítottam a fekete földrész kapcsán, több éve pedig kurzusokat is tartok Afrikáról, s még a doktori disszertációmat is e témából készítettem el. Emellett, amíg bírjuk a források összegereblyézését, folyamatosan szervezzük az ICWiP-eket - idén októbertől ráadásul a pécsi közgáz kar kapcsolataiért vagyok felelős a Kapcsolati Igazgatóság vezetőjeként.

Kép és szöveg: Korb Zoltán