Sablonok helyett: a Budai Városkapu Iskolában a gyerekekre szabják a feladatokat

Szakemberek és szülők egybehangzó véleménye szerint az óvodás és az alsó tagozatos évek a legmeghatározóbbak, akkor dől el, szeretünk-e majd olvasni, tanulni, számolni, érdeklődőek leszünk-e. Ráadásul minden gyermek eltérő személyiség, nagyon különböző családból, háttérrel jön a közösségbe. A Lépésről lépésre program mindezt figyelembe veszi. A közelmúltban formálisan is Regionális Módszertani Központtá nyilvánították a pécsi Budai Városkapu Iskolát, ahol már hosszú évek óta a módszer segítségével oktatnak. 

Az iskola az elsők között csatlakozott a programhoz, amelyet nemzetközi reformpedagógiákra és korszerű nyugat-európai iskolai gyakorlatra alapozva amerikai szakemberek dolgoztak ki. A pécsi iskolában ma már az egész alsó tagozat eszerint dolgozik. Szívesen átvették, hiszen a cél egyértelmű volt: a kulturális sokféleség figyelembe vételével, az egyenlő esélyek megteremtésével aktív, önálló döntésekre, egyéni és közösségi felelősségvállalásra képes autonóm személyiségek kialakulásának segítése.

De hiszen minden iskolának ez a célja, gondolhatnánk logikusan, miben tér el ez a módszer a többitől? A mindennapok közelebbi megismerésével válik egyértelművé, miben különbözik és miben hasonlít a többi módszerhez a Lépésről lépésre.

A tökéletesen felújított, csupa derű, nyugalmat árasztó meszesi iskolában Jékiné Szabó Ritával, a módszertani központ vezetőjével a program mindennapi megvalósításáról beszélgettünk.

- Átvesszük azokat a módszereket az alternatív pedagógiákból, melyek alkalmazhatók a közoktatásban - kezd bele nagy kedvvel a központvezető tanító, miközben a rendhagyó módon berendezett termet mutatja. Aztán szinte egy szuszra tudjuk meg az apró, de nagyon lényeges elemeket: a tanterem szőnyegén ülve kezdődik és fejeződik be a nap. Itt indul el a délelőtt sok játékos beszélgetéssel, majd itt zárul a tapasztalatok összegzésével. De több esetben is szükség van a szőnyegre, sokszor kap fontos a szerepet.

A Lépésről lépésre programban ugyanis kooperatív módszerek segítik a közösségre nevelést, először két, majd négy gyermek dolgozik együtt, egymást kiegészítve, támogatva, mindig tudva, mikor kérhetnek segítséget. A képességekhez, a hozott „tudományokhoz" (olvasás, írás, értelmezés eltérő színvonala) mérten feladatokat kapnak, melyek sohasem egyformák, a szinthez mértek. Hogy mi legyen a téma, a projekt, a gyerekek döntik el 4-6 hetente. Olyanokat, amik érdeklik őket, lehet az autó, dinoszaurusz vagy maci, egyszóval az életkoruk slágertémái közül választanak.

Ez a téma meghatározza az olvasási köröket is. Vagy ők hoznak olvasnivalót, melyet kezdetben a tanító, de gyakran egy-egy szülő olvas fel, vagy a tanító keres alkalmas szövegeket. De minden tevékenységük ehhez kötődik, így más tantárgyak esetén a rajzok, a figurák kialakítása egyszerű anyagokból történik. A rajz és technika órákon olyan munkadarabok készülnek, amelyek kapcsolódnak a témához, például a teremben, ahol jártunk, egész kiállítás fogadja a betérőt: minden maci - rajzolva, zacskóból átalakulva, plüssből. Amikor elérkezik az ideje, nyilvános projektzáró ünnepségre várják a szülőket, akik gyakran még szerepet is játszanak gyerekeikkel együtt.

Az osztályonként két tanító felosztja egymás között a tantárgyakat, Jékiné Szabó Rita az írás-olvasás mellett a testnevelést oktatja, társa pedig a matematikát, környezetismeretet, erkölcstant, éneket, rajzot, technikát. Természetesen a negyedik végére - mely éveket a magyar oktatás is egy összefüggő egészként kezeli - ők is eljutnak az előírt tananyag elsajátításához, csak mindezt nagyon játékos, kedvet kerekítő módon. Olvasásnál például három szint van, ehhez mértek a feladatok is, aztán ezeket „forgatja" a tanító, tehát sohasem ragad be egy gyerek „a te rosszul csinálod" kategóriába.

Jékiné Szabó Rita először Gödrén találkozott a programmal. A '90-es évek elején igen nagy érdeklődés kísérte a módszert, több száz iskola csatlakozott hozzájuk. Aztán a kezdeti pozitív tendencia megváltozott, de aki elkezdett a programmal dolgozni, az lelkesedésből és elhivatottságból, külső támogatás nélkül is folytatta a munkát.

Amióta a Partners Hungary Alapítvány a szárnyai alá vette őket, új lendületet kaptak, szeretnének hálózattá fejlődni, ezért nagyon várják az érdeklődőket.

Szívesen segítenek a felmerülő kérdésekben, a bevezetésénél és alkalmazásánál, mert fontos hangsúlyozni, hogy a módszer egyes elemei önállóan is alkalmazhatók bármely másként tanító iskolában. Pécsett csupán a Bártfa utcai iskolában alkalmazzák, a régebbi és az új érdeklődők köre érdekes módon elsősorban a környező falvakból érkezik. A pécsi intézményekből nem jelentkeztek, talán az új tanévben megváltozik a kép, s egy helyben, sokéves gyakorlatra épülő módszer több pedagógus érdeklődését is felkelti majd a városi iskolákban.

Képünkön: Jékiné Szabó Rita és tanítványai.

Hárságyi Margit - Fotó: Dittrich Éva