A szenvedély neve: foci, amiből évtizedek óta képtelen kigyógyulni Havasi Lajos

Mondjuk a szamárköhögés, a kanyaró, meg a bárányhimlő az, amit már régen tud az orvostudomány kezelni. De létezik egy kór, a futball, amiből egyeseket nem lehet kikúrálni. Ilyenben „szenved" Havasi Lajos, aki nem jár terápiára. Egyszer, gyermekkorában valamit elkapott, most, 59 évesen meg már nem keresi a gyógyírt. Bár pályára már tényleg ritkán lép, de folyamatosan követi az eseményeket a képernyőn keresztül, meg élőben is.  

Minden egy pécsi, Szabadság utcai zárt udvarban, egy dühöngőben kezdődött. 

Aztán jöhetett a nagyobb tér, az igazi játék. Amiből azért az élvonalban juthatott volna neki több is. De az alsóbb osztályokban elért sikerek, meg egy kellően hosszú pályafutás nyújtott némi kárpótlást a csatárnak. Aki túl az ötvenen, még gólkirály volt a megyei II. osztályban.

Erre monda a főszereplő, hogy hozzá romlott a magyar színvonal, az idő múltával.

- Tisztelem Garami Józsefet azért, amit elért - dicsérte meg egykori mesterét Havasi Lajos. - De az biztos, velem nem kivételezett, inkább ütött-vágott, ahol ért. Emlékszem, gyermekként több nyarat Dunaszekcsőn töltöttem, mert a szüleim elváltak. Oda „csaptak" ki a szünidő idejére, ami remek kalandnak számított. Ezért nem járhattam edzésre, amiről nem tehettem.

Amikor visszatértem Pécsre, az első tréning előtt, szinte nekifutásból rúgott a hátsómba egy nevelő szándékút Józsi bácsi, a társak előtt. Később sem bánt velem kesztyűs kézzel. Az volt számomra évek múlva elégtétel, amikor a vetélytársak színeiben, az NB I-ben gólt szereztem a pécsi piros-feketék ellen.

- Talán pont a szigor miatt, a PMSC-ben bemutatkozhatott az NB I-ben, méghozzá 1977 őszén.

- Ne feledjük, előtte az NB II-es bajnokcsapatnak is tagja voltam, ha nem is számítottam alapembernek. Aztán megfordultam a Videotonban, meg Kaposvárott is, a legmagasabb osztályban. De többször üldözött a balszerencse. Egyszer, még Székesfehérvárott jött egy új vezetőedző. Azt mondta, Lajos, ha veled kapunk ki, akkor megbukok, ha Szabó Józseffel (a későbbi gólkirállyal - a szerk.), akkor azt inkább elnézi nekem a közönség, meg a vezetőség.

- Ennek okán aztán el is jött onnan.

- Ami életem legnagyobb hibája volt. Eltiltottak szerződésszegés miatt. Hamarosan érkezett Kovács Ferenc, akivel a piros-kékek megkezdték a nagy menetelést az UEFA-kupa döntőjéig. Ha türelmesebb lettem volna, akkor talán részese lehettem volna annak a sorozatnak. Mert ott még a cserepadon ülni is megtiszteltetésnek számított, ráadásul anyagilag sem volt ráfizetés.

- Így viszont megismerhette a mohácsi létet, meg az NB II-t.

- Kifejezetten szerettem a Duna partján az életet, a focit. A pénz pontosan érkezett, nem lehetett panaszunk. Érdekesség, hogy együtt rúgtam a bőrt Dárdai Lajossal, Pali bátyjával. Nagyon tisztességes, jó szellemű, szorgalmas sportember volt. De nem ő cifrázta a dolgokat, hanem mi. Neki a zongora cipelése jutott. Mégis, a legtöbb prémium neki jutott. Nem tudtunk annyi gólt szerezni, hogy eléje kerüljünk a listán. Ennyi év távlatából ezt cseppet sem sértődötten mondom, inkább tele nosztalgiával. Főleg, ha a 4-5 ezer drukker, a hangulat ötlik fel bennem.

- Most meg, közel a hatodik „x"-hez, itt van a gyerek esete a PMFC-vel.

- A fiam, Havasi Dániel próbálkozott a legjobbak mezőnyében, a Videotonban, de nem kapott lehetőséget. Pedig sok-sok gólt szerzett a korosztályában, de nem számítottak rá. Ezért hoztam el a Stadion utcába. Bízom az itteni szakmai munkában, Márton Gáborban, Takács Lajosban, meg az egész stábban. Mert valljuk be, bár próbáltam segíteni a gyereknek, de rám kevésbé hallgat, mint egy idegenre. Ebbe beletörődtem, elfogadom. Nyilván ott leszek az NB III-ban a lelátón, drukkolok nekik. Mellesleg egyre nagyobb televízión, kiváló minőségben nézhetem a meccseket. Amit soha nem unok meg, ezzel a szenvedéllyel képtelenség szakítani. A vállalkozásomból élek, de ez ad hozzá plusz erőt. Nem szeretnék nélkülözni, szenvedni a sportág nélkül.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva