Elhunyt Sárosi László volt válogatott labdarúgó

2016. április 02. szombat 18:34

Elhunyt Sárosi László volt válogatott labdarúgó

Nyolcvannégy éves korában elhunyt szombaton Sárosi László, egykori magyar válogatott labdarúgó, a Vasas ötszörös bajnoka.

A halálhírről a család barátja, Nyári József értesítette a Nemzeti Sportot.

Sárosi 1949 és 1966 között 316 NB I-es mérkőzésen lépett pályára - előbb balszélsőként, később balhátvédként - a Vasasban, amellyel ötször ünnepelhetett bajnoki címet, 1958-ban pedig a BEK elődöntőjébe jutott a piros-kékekkel. A válogatottban 1956 és 1965 között 46-szor játszott, kétszer szerepelt világbajnokságon (1958, 1962). Tagja volt az 1964-ben a spanyolországi Európa-bajnokságon bronzérmes együttesnek.

Edzőként irányította a Debrecent, a Haladást, a Volánt, az MTK-VM-et és a Ferencvárost is. A magyar utánpótlás-válogatott szövetségi edzőjeként 1974-ben Európa-bajnoki címet nyert.

Az 1932. február 27-én, Budapesten született Sárosi az utóbbi időben Németországban élt.

Képünkön: Sárosi László 1985-ben, a Ferencváros edzőjeként.

 

MTI - Fotó: MTI/Németh Ferenc