Lezajlott a Leopard harckocsik rendszerbeállító lövészete
2024. szeptember 27. péntek 12:05
A Leopard 2A7HU harckocsik első magyarországi kiképzési feladataként a szomódi lőtéren lezajlott a páncélosok rendszerbeállító lövészete - ismertette a lőtéren Nagy Norbert őrnagy, a harckocsi zászlóalj parancsnok-helyettese.
Tájékoztatása szerint a háromnapos eseménysorozaton vizsgálták, hogy a kezelőszemélyzet hogyan sajátította el a kiképzésen tanultakat, milyen pontosan képesek eltalálni a célpontokat.
Korábban a páncélosokkal már végrehajtották a belövést, beállították a löveg irányzó berendezéseit.
A feladat végrehajtását egy olyan éleslövészetet ellenőrző konténer segíti, mely még a Bundeswehrnek sincs - mondta el a parancsnok-helyettes.
A konténerben egyszerre négy harckocsi lövészetét tudják figyelemmel kísérni, a kezelők látják a páncélos belsejében történteket, illetve tükrözve figyelhetik meg a kezelők által látott képernyőket, a lövegek irányzóinak tevékenységét.
A katonák korábban gyakorlatot szereztek a T-72-esen, illetve Leopard 2a4-esen és részt vettek a gyári felkészítésen. Ha teljesítik a kiképzési célt, akkor ők fogják a legénység többi tagját átképezni - tette hozzá Nagy Norbert.
MTI - Fotó: MTI/Bodnár Boglárka (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Kiadós eső, szél, hűvös: ez vár ránk...
- A pécsi vásártéren megállt az idő:...
- Kommandósok fogtak el egy osztrák...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: ilyen...
- Tüdőszanatóriumot vegyenek!
- Lezajlott a Leopard harckocsik...
- Önkéntes beteglátogatók jelentkezését...
- Ismét megrendezi pályaválasztási...
- Mérsékelték az árvízvédelmi...