Pécsi Arcok: Pozsgai Zsolt

- Talán nem véletlen a színház világához, a művészethez való kötődése?
-Apám és apai nagyapám révén, családi örökségként egyértelmű volt, hogy valamilyen szinten én is a színházi világ része legyszek. A Nagy Lajos Gimnáziumba jártam, délutánonként a társakkal sokszor átjártunk a Nádor Kávéházba kocsonyára. Esténként az ember mindig találkozhatott olyan íróval, művésszel, aki közismert alakja volt a városnak. Akkoriban elképesztő kulturális pezsgése volt Pécsnek, szerencsém volt, hogy ennek részese lehettem. A gimnáziumban volt egy Hegónia nevű amatőr színjátszókör, amely meglehetősen ismert volt nem csak Pécsett, de a környékbeli városok gimnazistái körében is. Szókimondó, ha úgy tetszik rendszerellenes darabokat mutattunk be. Mi ezt nem tudtuk, csak egyszerűen visszaadtuk magunkból azt, amit magunk körül láttunk. A gimnázium pincéjében a város tanárai és értelmiségiek is megjelentek időnként - kíváncsiak voltak, mit művelnek ezek a tizennégy-tizenöt éves fiatalok. Néha persze rapportra is kellett menni a pártbizottságra, de akkor ezt élveztük. Már abban az időben kipróbálhattam, milyen öröm íróilag vagy színházilag, egyáltalán - művészeti vonalon megmutatkozni.

-Ezek után egyértelmű lett volna a folytatás, mégsem lett az. Miért?
-Érettségi után megleptem a családomat azzal, hogy beálltam mentőápolónak, holott akkoriban mindenkinek egyetemre kellett mennie - legalábbis azoknak, akik kulturális közegben tevékenykedtek. Az országos mentőszolgálathoz kerültem segéd mentőápolónak. Akkor még megtörténhetett az, hogy tizennyolc évesen az ember egyből bekerül a munka sűrűjébe. Munka mellett tettem le a szakvizsgát, hogy mégiscsak tanuljak valamit. Ez a két év fantasztikus élményeket adott, noha nem igazán nekem való munka volt. Nagyon sok darabomban visszaköszönnek azok a hajnalok és azok az emberek, akikkel együtt dolgozhattam. Mindennap volt 8-10 olyan helyzet, ami arra sarkallta az embert, hogy megírja. Közben az amatőr színház is ment tovább ott, ahol fél évre befogadtak minket: az Ifjúsági Házban, vagy éppen a nővérszállón.

- Aztán jókora kitérőket vett a sorsa.
- Voltam Görcsönyben a Művelődési Ház vezetője, dolgoztam a Nevelési Központban, voltam műtőssegéd a pécsbányatelepi nőgyógyászaton. Aztán egy időben énekeltem is a Mini Bárban a Hunyadi úton, akkoriban oda járt az egész színház. És amikor már nem lehetett tovább halogatni, akkor Simon István illetve Nógrádi Róbert, a pécsi társulat vezetői maguk mellé vettek a teátrumba. Ott aztán mindenféle munkakört betöltöttem: asszisztensként, dramaturgként, színházi titkárként, később szervezési osztályvezetőként próbálhattam ki magam.

- Első darabját mégis a katonaság kötelékében, mélyen a föld alatt írta.
- Mivel amatőr színpadi tevékenységünk nem múlt el nyomtalanul, büntetésből Taszárra kerültem, a föld alatt voltam vadászrepülő-irányító. Ez is milliónyi élményt, jó és rossz tapasztalatot adott, hiszen a vadászrepülők a hadsereg elit tagjai. Nagyon kemény kiképzésünk és szolgálatunk volt. Ott írtam meg első darabomat. Éjjel, lent a föld alatt negyven méterrel, egy harcálláspont nevű helyen. Miközben a szemben lévő tisztek (akikkel ma is jóban vagyok) figyelték és olvasták az első oldalakat - szinte romantikus történetbe illően. A darabot - megírását követően egy évvel - be is mutatták Zalaegerszegen.

- Szintén meghatározó élmény lehetett Tüskés Tiborral együtt dolgozni.
-A katonaság után a Pannónia Könyvekhez kerültem. Tüskés Tibor olyan irodalmár és mester volt, aki megpróbálta összegezni az emberben azt, amit addig életében átélt. Rendkívül fontos volt, hogy jött egy kiművelt, igényes ember, akivel együtt dolgozva rá kellett jönnöm saját hiányosságaimra, egészen fejbekólintó módon. Ez a pár év a Pannónia Könyveknél (a megyei könyvtáron belül) szintén nagyon sokat jelentett nekem.

- A fővárosban lett egy komoly könyvkiadó igazgatója. Miért nem szűkebb pátriájában?
- A rendszerváltás előtt Pécsett egy önálló könyvkiadót akartak létrehozni. Megkerestem Pesten a Pátria Nyomda vezérigazgatóját, hogy csináljuk meg együtt ezt a kortárs könyvkiadót. Azonban itt, a helyi pártbizottságon közölték, hogy már megvan az a személy, aki vezetni fogja kiadót. Mire a nyomda igazgatója azt mondta: menjünk fel Pestre, és csináljuk meg ott a kiadót. Tüskés maradt, én mentem - és mint a mesében, kaptam egy irodát, majd kiadhattam a kortárs irodalom legjavát Konrád Györgytől Fejes Endréig.

- Sokszor támadják félbemaradt egyetemi tanulmányai miatt...
- Menet közben Pécsett elkezdtem a magyar-népművelés szakot, de nem fejeztem be, mert választanom kellett: vagy könyvkiadó igazgató leszek Pesten, vagy csinálom tovább a magyar-népművelés szakot. Felfüggesztettem egy évre a tanulmányaimat. Két kisgyermekkel éltünk egy újpesti albérletben, nem volt egyszerű az élet. Szerencsére a könyvkiadó nagyon jól ment, bejöttek a színházi dolgaim, és kezdtem rendezni is. Mire visszajöttem Pécsre, rendszerváltás volt, már máshogy hívták az intézményt, a kar megszűnt. Igazából most már nem is érdekel, 68 színdarabon, bemutatón, 4 filmen túl, nem foglalkoztat a dolog.

Marton Ferenc