Magyar párharc jön a WNBA negyeddöntőjében

Magyar párharc jön a WNBA negyeddöntőjében Az észak-amerikai profi női kosárlabdaliga (WNBA) két magyar érdekeltségű csapata, a Határ Bernadettet foglalkoztató Connecticut Sun és Juhász Dorka együttese, a Minnesota Lynx egymással találkozik a negyeddöntőben.     A Connecticut a harmadik, a Minnesota pedig a hatodik kiemelt lett, ezért a Sun otthonában rendezik az első két összecsapást. A párharc az egyik fél második sikeréig tart, azaz ha harmadik találkozó szükséges, annak már a Lynx ad otthont. Magyar idő szerint az első összecsapás csütörtökön hajnalban két órakor, a második vasárnap 19 órakor kezdődik....

Az idei veretlenség megőrzése a tét Csehország ellen

Az idei veretlenség megőrzése a tét Csehország ellen A magyar labdarúgó-válogatott számára vasárnap az lesz a legnagyobb tét a csehek elleni hazai barátságos mérkőzésen, hogy megőrizze idei veretlenségét. Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai a tavaly novemberi két barátságos találkozóval immár hét meccse nem kaptak ki, az olasz szakember több mint ötéves regnálása során ez a második leghosszabb ilyen sorozata a nemzeti együttesnek. Ami még imponálóbb, hogy az idei öt találkozón a csapat csupán egyetlen gólt kapott, ráadásul úgy, hogy elsőszámú kapusa, Gulácsi Péter majdnem egy éve harcképtelen térdsérülése miatt. A...

Nem volt elég Juhász Dorka nyolc pontja a győzelemhez

Nem volt elég Juhász Dorka nyolc pontja a győzelemhez Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 92-87-es vereséget szenvedett a rájátszásba jutásért harcoló Chicago Sky otthonában az észak-amerikai profi női kosárlabdaliga (WNBA) alapszakaszának pénteki játéknapján. A minneapolisi gárda már korábban biztosította helyét a playoffban. A magyar center 29 percet töltött a parketten, ezalatt 8 pontot szerzett, 5 gólpasszt adott és leszedett 10 lepattanót. Utóbbi mutatóban holtversenyben a legjobb volt a mezőnyben. A Határ Bernadettet foglalkoztató Connecticut Sun 76-59-re nyert a vendég Indiana Fever ellen. A liga honlapja szerint a magyar...

Ismét lesz Fűzy Ákos-Tapodi...

Ismét lesz Fűzy Ákos-Tapodi Péter emléktorna Győrben Idén is a Fűzy Ákos-Tapodi Péter Emlékmérkőzéssel készül a bajnoki idényre a legutóbb ezüstérmes SERCO Uni Győr női...

Megint csak egy sovány...

Megint csak egy sovány döntetlent játszott a PMFC A múlt heti, hazai mérkőzést követően ezúttal is 0-0-ás döntetlent ért el a PMFC. A Pécs ezúttal a BVSC otthonában játszott...

Konferencia-liga: kőkemény...

Konferencia-liga: kőkemény csoportban a Ferencváros A Ferencváros az előző kiírásban döntős olasz Fiorentina, továbbá a belga ezüstérmes Genk és a szerb bronzérmes Cukaricki...

Döntetlenre futotta a...

Döntetlenre futotta a PMFC-nek a Gyirmót ellen Megőrizte veretlenségét a PMFC, de a győzelmek számát sajnos nem sikerült növelni. Merkantil Bank Liga, 6. fordulóPMFC -...

Ezúttal nem jött össze a...

Ezúttal nem jött össze a győzelem Juhász Dorkáéknak Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx hazai pályán 111-76-ra kikapott a New York Liberty együttesétől az észak-amerikai női...

Halász Bence bronzérmes...

Halász Bence bronzérmes kalapácsvetésben! A kalapácsvető Halász Bence bronzérmet nyert a budapesti atlétikai világbajnokságon vasárnap. A szombathelyi dobó...

Krizsán Xénia negyedik lett a budapesti vb-n

Krizsán Xénia negyedik lett a budapesti vb-n Egészen nagyszerű 800-as futással Krizsán Xénia három helyet lépett előre a női hétpróbázók között és a negyedik helyen végzett, míg Nemes Rita a tizedik helyen fejezte be a kétnapos viadalt a budapesti atlétikai világbajnokság vasárnapi versenynapján. Az MTK magyar csúcstartó klasszisa idén még egyetlen hétpróbát sem teljesített, de a vb-n szinte minden számban remekelt. A 800 méteren erejét remekül beosztotta és 2:08.93 perccel ért célba, amiért 980 pont járt. Így végül 6479 pontos teljesítménnyel fejezte be a viadalt, ami csak egyetlen ponttal van az olimpiai kvalifikációs...

Érmet szerezhet vasárnap Halász Bence az atlétikai vb-n

Érmet szerezhet vasárnap Halász Bence az atlétikai vb-n Halász Bence az éremért lép dobókörbe a férfi kalapácsvetés döntőjében vasárnap a budapesti atlétikai világbajnokságon. A vb második napján 12 magyar lesz érdekelt. A vb-bronzérmes és Eb-második versenyző szombaton elsőre túldobta a selejtező szintet 78,13 méterrel, így jó formában várhatja a finálét, amely 17.50-kor kezdődik. Vasárnap zárul a hétpróbázók előző napon kezdődött küzdelme. Krizsán Xénia a 12., Nemes Rita pedig a 17. helyről várja a folytatást. A program, akárcsak a nyitónapon, a Hősök terén kezdődik, ahol 7.15-kor rajtol el a női 20 kilométeres gyaloglás mezőnye,...

Tovább menetel a PMFC, újabb három pont a szákban

Tovább menetel a PMFC, újabb három pont a szákban A labdarúgó NB II 5. fordulójában a - mérkőzés előtt - 11. Ajka az ötödik Pécset fogadta. A pécsiek behúzták a három pontot, s továbbra is veretlenek.   Ajka, Ajka Városi Sportcentrum, 700 néző. Vezeti: Kárpály Mihály (Nagy Viktor, Ország Péter)AJKA: Horváth D. – Tóth G. (Szűcs K., a szünetben), Kenderes, Jagodics B. (Borsos, 58.), Csemer – Doncsecz (Rabatin, 58.), Zsolnai, Csizmadia Z., Babos B. (Antal, a szünetben) –  Szarka Á. (Gaál B., 72.), Sejben. Vezetőedző: Jeney Gyula.PMFC: Helesfay – Svedjuk, Rácz L., Pejovics,...

Kétórás halasztás után...

Kétórás halasztás után megkezdődött az atlétikai világbajnokság A vihar miatti kétórás halasztás után 10 óra 50 perckor elrajtolt a Hősök teréről a férfi gyaloglás 20 kilométeres...

Juhász Dorka: hét pont,...

Juhász Dorka: hét pont, tizenkettő lepattanó Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 78-70-re győzött a Seattle Storm otthonában az észak-amerikai női kosárlabdaliga (WNBA)...

A Vasas sem bírt kibabrálni...

A Vasas sem bírt kibabrálni a veretlen PMFC-vel Lüktető meccset játszott egymással a PMFC és a Vasas, amelynek első félidejében érvényesíteni tudta akaratát a hazai együttes....

Juhász Dorka sérülés miatt...

Juhász Dorka sérülés miatt nem játszott - ki is kaptak A Cyesha Goree-val felálló Washington Mystics hazai pályán két ponttal legyőzte a Los Angeles Sparks együttesét az...

Konkoly Zsófia újabb érmet...

Konkoly Zsófia újabb érmet nyert Manchesterben Konkoly Zsófia a keddihez hasonlóan a szerdai versenynapon is érmet nyert a Manchesterben zajló paralimpiai kvalifikációs...

Ez igen! Konkoly Zsófia...

Ez igen! Konkoly Zsófia újabb világbajnoki aranyérmet nyert Manchesterben Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert Manchesterben, a paralimpiai kvalifikációs paraúszó-világbajnokság keddi...

Remek kezdés: győzelemmel indította a szezont a PMFC

Remek kezdés: győzelemmel indította a szezont a PMFC Harsányi góljával hazai pályán egy góllal legyőzte a Mosonmagyaróvár csapatát a PMFC. Merkantil Bank Liga, 1. fordulóPMFC - Credobus Mosonmagyaróvár 1-0 (1-0)Gólszerző: Harsányi (14.)  

Három Dárdai is a pályán volt a Hertha meccsén

Három Dárdai is a pályán volt a Hertha meccsén A Hertha BSC 1-0-ra kikapott a Fortuna Düsseldorf otthonában a német labdarúgó másodosztály nyitófordulójának szombat esti összecsapásán. A Dárdai Pál edzette fővárosi együttesben a 21 éves Márton a kezdőcsapat tagjaként végigjátszotta az összecsapást, a nyáron a Fehérvártól szerződtetett, 24 esztendős ifj. Dárdai Pál a 29. percben állt be csereként, míg a legfiatalabb testvért, a 17 éves Bencét a 78. percben cserélte be a korábbi magyar szövetségi kapitány. A fivérek ezzel történelmet írtak, ugyanis német profiligában korábban még nem fordult elő, hogy három testvér egy csapatban...

Világbajnok a magyar férfi vízilabda-válogatott!

Világbajnok a magyar férfi vízilabda-válogatott! A magyar férfi vízilabda-válogatott aranyérmet nyert a fukuokai világbajnokságon, amelynek szombati döntőjében ötméteresek után 14-13-ra nyert a görög csapat ellen.  A finálé hőse Vogel Soma lett, aki az ötméteres párbajban négyszer hárított.    Varga Zsolt szövetségi kapitány irányításával az együttes a tavalyi Európa-bajnoki ezüst után most vb-címet nyert.    A magyarok 1973, 2003 és 2013 után történetük negyedik világbajnoki aranyérmüket szerezték. A válogatott a görögökhöz hasonlóan már a döntőbe jutással megszerezte a kvótát a...