A békéért, a háború ellen vonul a Békemenet június 1-jén
2024. május 22. szerda 15:39
Eddig, és ne tovább! - ezt kívánják üzenni a június 1-jén megrendezendő Békemeneten Európa "háborús pszichózisban égő" vezetőinek a demonstráció szervezői a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítójának, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnökének közlése szerint.
Csizmadia László szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón közölte: abban a helyzetben vonul majd a Békemenet, amikor Párizs, London és talán Berlin is atomháborút vizionál, feledve Hirosimát és Nagaszakit.
Azt is üzenik, hogy június 9-én az Európai Unió választópolgárai szavazataikkal dönthetnek a béke mellett, megállíthatják az orosz-ukrán háború borzalmait, halál helyett az életet választhatják - tette hozzá.
Hangsúlyozta: az Európai Parlamentbe csak békepárti, szuverenista képviselőket kell küldeni. "Ne engedjük, hogy pénzmágnások korrumpálható szolgáikkal államaink gyarmatosítását készítsék elő" - hangoztatta Csizmadia László.
Elmondta: június 1-jén 11 órától 13 óráig gyülekeznek a Lánchíd pesti oldalán, majd az id. Antall József rakpart, Jászai Mari tér, Margit híd útvonalon keresztül vonulnak a Margit-szigetre, az alsó nagyrétre.
Bencsik András, a Demokrata folyóirat főszerkesztője úgy vélekedett, hogy a mostani békemenetet egy igazán sorsdöntő pillanatban rendezik meg, hiszen ma háború és béke között kell választani.
Széles Gábor nagyvállalkozó úgy fogalmazott, hogy az ország egy szerencsére csak kisebbik részének tetszik, ha lázítják. Hitler iránt is rajongtak, ám, ha tudták volna a németek, hogy hová vezeti őket, nem rajongtak volna érte - fűzte hozzá.
Bayer Zsolt szerkesztő-publicista azt mondta, hogy 20-30 évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy az a Nyugat, amelyre a vasfüggöny mögül évtizedekig vágyakoztunk, úgy fog kinézni, ahogy ma kinéz: káosz, anarchia és bizonytalanság jellemzi. Ez a Nyugat a háború eszkalációjában utazik, miközben Magyarország a béke szigete. Aki szeretné, hogy az is maradjon, ott a helye a Békemeneten - mondta Bayer Zsolt.
Stefka István újságíró úgy vélekedett, hogy a 2012-es Békemenet mellett, amikor Orbán Viktor "megmentése" volt a tét, a mostani a legfontosabb, hiszen ezen a béke a tét. Ezért baloldaliakat is várnak, hiszen ilyen vészhelyzet soha nem volt még - jelezte.
Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője úgy fogalmazott, hogy új gyűlölethullám tanúi vagyunk, ami polgárháborús viszonyokat eredményezhet. Azt mondta, Robert Fico szlovák miniszterelnök háborúpárti gyűlöletkeltés áldozatává vált, ezért Orbán Viktor miniszterelnök egyedül maradt a békéért való küzdelmében az Európai Unióban. Ezért is fontos, hogy mindenki álljon ki a békepárti magyar kormány mellett - közölte.
Fricz Tamás politológus, a CÖF-CÖKA kuratóriumának tagja kiemelte: egy "új politikai képződmény" vezetője, aki olyan hálózat tagja, ami a háború pártján áll, azzal büszkélkedik, hogy nagy tömegeket tud az utcára vinni. Ezért is fontos, hogy minél többen legyenek ott a Békemeneten, hogy megmutassák, még többen állnak a béke mellett - tette hozzá. Kijelentette, meg kell erősíteni az Európai Unióban a nemzeti, szuverenista oldalt, és le kell váltani a brüsszeli háborúpárti elitet.
Csizmadia László kérdésre válaszolva azt mondta: Menczer Tamás, a kormánypártok kommunikációs igazgatójának tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a Békemeneten.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...