Akár húsz foknál is melegebb lehet kedden napközben

2024. október 21. hétfő 19:30

Akár húsz foknál is melegebb lehet kedden napközben

Éjszaka is jellemzően csak kevés fátyolfelhő lehet felettünk, de az éjszaka második felére a Nyugat-Dunántúlon nagyobb területen is képződhet rétegfelhőzet.  

 

 

Emellett főként az északi, északkeleti tájakon helyenként köd is kialakulhat. Kedden nyugaton a rétegfelhőzet makacsabban is megmaradhat, de legkésőbb délután Sopron környékén is kisüthet a nap.

Másutt derült, napos idő várható kevés fátyolfelhővel. Csapadék nem lesz.

A délkeleti, déli szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között alakul, de a szélvédett hidegre hajlamos helyeken több fokkal hidegebb lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 16 és 21 fok között alakul, de északnyugaton és Borsod északi részén kissé hűvösebb is lehet.

MTI