Az összes megdicsőült lelket ünneplik a keresztények november 1-jén

2024. november 01. péntek 07:51

Az összes megdicsőült lelket ünneplik a keresztények november 1-jén

Legyünk figyelemmel Jézus szavára, merítsünk erőt belőle, hogy saját életünkben is követni tudjuk tanítását! - hangoztatja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Mindenszentek ünnepe alkalmából kiadott sajtóközleményében. 

 

 

Az MKPK emlékeztet arra, hogy a keresztény hívők november 1-jén közös napon ünnepelik az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg.

Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel - írták.

A közlemény felidézi, hogy Keleten már 380-ban megemlékeztek minden vértanúról. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki - miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont - 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa (731-741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a "Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek" emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep november 1-jére.

Idézik az ünnepi mise mindenszentekkori könyörgését: "mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat". E szavakkal a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak a közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyház - írják.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében kiemeli: ezen a napon az Evangélium a nyolc boldogság titkát tárja elénk. Legyünk figyelemmel Jézus szavára, merítsünk erőt belőle, hogy saját életünkben is követni tudjuk tanítását. Kérjük a szentek segítségét, hogy azon az úton tudjunk járni, amelyet Jézus mutatott meg nekünk.

MTI - Fotó: MTI/Balázs Attila