Csütörtökön lejár a banki adategyeztetés határideje
2019. október 27. vasárnap 09:46

Lejár az adategyeztetés végső határideje csütörtökön, addig minden olyan banki, biztosítós, önkéntes nyugdíjpénztári és önkéntes egészségpénztári tagnak egyeztetnie kell adatait a pénzintézetével, aki 2017 júniusa előtt nyitott számlát, és dokumentumait korábban nem másolták le, adatait nem egyeztették.
Az Országgyűlés június 25-én módosította a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabályt, négy hónappal, október 31-ig elhalasztva az adategyeztetés határidejét. A pénzügyi szolgáltatóknak a módosítás hatályba lépését követő három napon belül tájékoztatniuk kellett azon ügyfeleiket, akiknek az esetében addig az átvilágítás még egyáltalán nem, vagy nem teljes körűen történt meg.
Mind a Magyar Nemzeti Bank, mind a Magyar Bankszövetség többször felhívta az ügyfelek figyelmét az adategyeztetés fontosságára. Szeptember 9-én Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta: mintegy félmillió lakossági és csaknem 150 ezer vállalati ügyfél nem tett még eleget a kötelezettségnek. Ez a lakossági számlák 5 százalékát, a céges ügyfelek 10-15 százalékát jelenti - fejtette ki.
A bankszövetség főtitkára hangsúlyozta, hogy a kötelező azonosításra a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem miatt van szükség. A lakossági ügyfelek közül azoknak kell megjelenniük a bankokban, a pénzintézetekben, akik erről értesítést kaptak. Döntően olyan ügyfelekről van szó, akik 2017 júniusa előtt nyitottak számlát, és dokumentumaikat korábban nem másolták le.
A cégeknél is el kell végezni az adategyeztetést, az azonosítás a vállalatoknál a tényleges tulajdonosok beazonosítását lehetővé tevő nyilatkozat megtételét jelenti, a magánszemélyeknél ez a személyi okmányok bemutatásával történik.
A kötelező banki adategyeztetésre 2019. június 26. volt az első határidő, ezt hosszabbította meg az Országgyűlés október 31-éig. A pénzintézeteknek ennek megfelelően október 31-én zárolniuk kell a nem azonosított ügyfelek számláiról a kifizetéseket mindaddig, amíg az ügyfél nem tesz eleget azonosítási kötelezettségének.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elkeltek a milliárdok! Lehet, hogy Ön...
- Húsz fok, napsütés: mi kell még egy...
- Levélben kérte Fodor Ibolyát a...
- Minden 30 év alatti anya szja-mentes...
- Pécsi Arcok: A mi Gazsi doktorunk...
- Orbán Viktor: a vidék...
- Különleges égi jelenség tanúi...
- Májusban nyit a megújult...
- Halált okozó drogot terítő férfire...
- A pécsi egyetem Maci Kórházába...