Czomba Sándor szerint reális cél az egymilliós átlagbér
2024. október 24. csütörtök 10:25
Reális esély van az 1000 eurós minimálbér és az 1 millió forintos bruttó átlagkereset elérésére 2028-ra, ha a magyar gazdaság tervezett magasabb növekedési üteme megvalósul és az infláció kiszámíthatóan alacsony szinten tartható - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Czomba Sándor jelezte, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) tárgyalásokat folytat a jövő évi, illetve a következő három évi bérek alakulásáról.
A kormány célja, hogy a minimálbér 2027. január 1-jére elérje az abban az évben várható rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát, ami a mostani számítások szerint 370-375 ezer forint körüli összeg - ismertette az államtitkár.
Ezt évente 12 százalékos emeléssel el lehet érni, az emelkedés évenkénti pontos mértéke ugyanakkor a gazdasági növekedéstől függ - hívta fel a figyelmet. Hozzátette, hogy ebben konszenzus van a felek között.
Az államtitkár felidézte, hogy a kormány várakozása szerint 2025-ben a magyar gazdaság 3-4 százalékkal bővülhet, 2026-ban pedig a 4-5 százalékkal.
Ha marad a 3-4 százalékos sávban az infláció, és a vállalkozások termelékenységét is javítani tudják, akkor elérhető a havi 1 millió forintos bruttó átlagkereset 2028-ra - hangsúlyozta.
Czomba Sándor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, hogy a gazdasági növekedésben nagyon fontos szerepe van a hazai kis- és középvállalkozásoknak (kkv), amelyek a magyar munkavállalók kétharmadát foglalkoztatják.
A kormány 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterve ezért célul tűzte ki, hogy elősegítse a magyar kkv-szektor megerősödését, versenyképességének növekedését - fejtette ki az NGM államtitkára.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Pár száz év történelem: ennyire volt...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...