Elindult a nevezés a Virágos Magyarország versenyre
2025. április 09. szerda 14:39

Elindult a jelentkezés a 32. Virágos Magyarország versenyre, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) leányvállalata, a Visit Hungary május 15-ig várja azoknak a településeknek a jelentkezését, amelyek szívesen összemérnék ápolt, fenntartható és vonzó zöldfelületek kialakításában elért eredményeiket - tudatta a Visit Hungary az MTI-vel szerdán.
Az ország egyik legnagyobb múlttal rendelkező, legsikeresebb környezetszépítő mozgalmának fókuszában idén a klímatudatossághoz kapcsolódó szemléletformálás áll.
A szervezők ezúttal is a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig öt települési kategóriában hirdetik meg a megmérettetést, immár hatodik alkalommal vehetnek részt a határon túli magyarajkú települések is. Több minisztérium és számos szakmai szervezet is értékes díjakat ajánl fel a kiemelkedő településeknek - írták.
Különféle tematikus díjakat is odaítélnek majd a tájékoztató szerint: elismerik például az év főterét és fasorát, és ebben az évben is gazdára talál a Virágzó Közösség díj, amellyel a követendő példaként szolgáló helyi kezdeményezéseket ismerik el.
Idén is lehet nevezni a virágos városi- és faluséták kategóriában, az elismerést olyan települések érdemelhetik ki, ahol a turisták vezetett sétákon csodálhatják meg a település páratlan zöldfelületeit, parkjait, nevezetes fasorait.
Tavaly közel 400 pályázat érkezett a versenyre, ami jól mutatja, hogy rengeteg a lakóhelyét szépíteni vágyó és egyúttal a hatékony, fenntartható zöldfelület-gazdálkodás iránt is elkötelezett közösség - ismertették.
A települések számára a regisztráció és a részvétel díjmentes, további információk a Virágos Magyarország megújult online felületein találhatók, közöttük a www.viragosmagyarorszag.hu oldalon.
.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csodálatos, már-már nyárias időjárás...
- Két baranyai tóba is fogható méretű...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Súlyos pécsi baleset helyszínén...
- Ferenc pápa választást sürgetett a...
- Új osztállyal bővült a pécsi...
- Felháborító, hogy az idősek jelentős...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...
- Ingyenes a parkolás Pécsett a...
- A MÁV vezére szerint folyamatosan...