Érkezik az emelt nyugdíj, februárban a 13. havi is
2024. január 02. kedd 12:14
A kormány kiemelt figyelmet fordít az idősebb korosztályra - jelentette ki a miniszterelnök főtanácsadója kedden a Facebook-oldalán megjelent videóban.
Nyitrai Zsolt közölte, hogy a 2024-es év "jó hírrel kezdődik az időseknek", hat százalékkal emelkedik a nyugdíj összege, így az átlagos öregségi nyugdíj várhatóan több mint 230 ezer forint lesz.
Hangsúlyozta, a kormány visszaépítette "a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is", amelyet februárban a hat százalékkal emelt összegben kapnak meg a nyugdíjasok.
Emlékeztetett: a kormány 2010-ben ígéretet tett arra, hogy megvédi a nyugdíjak értékét. Mint mondta, eddig öt alkalommal került sor nyugdíjprémium kifizetésére, és bevezették a Nők40 programot.
Fontos feladat az idősek biztonságáról való gondoskodás, ezért vezette be a kormány az Európában egyedülálló, ingyenes Gondosóra programot - emelte ki a miniszterelnök főtanácsadója.
A videóban Ábrahám Katalin, az Idősek Tanácsa tagja kiemelte: a kormány valóban megtartja a 2010-ben tett ígéreteit, és kiáll a nyugdíjasok érdekeiért; fontosnak tartja a nyugdíjas korosztály tiszteletét és megbecsülését.
"Nyugdíjasként érezzük, hogy odafigyelnek ránk és a lehetőségekhez mérten segítenek" - fűzte hozzá.
A mostani nehéz gazdasági helyzet az idősekre is terheket ró, ezért a nyugdíjemelés és az emelt összegű 13. havi nyugdíj valóban segítséget jelent - mondta Ábrahám Katalin.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Az egyház határozottan fellép a...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...