Felhőszakadással, jégesővel indul a hét, aztán kicsit megnyugszik az idő

2024. június 09. vasárnap 18:34

Felhőszakadással, jégesővel indul a hét, aztán kicsit megnyugszik az idő

A jövő hét elején is záporos-zivataros időjárás várható, amihez felhőszakadás, jégeső is társulhat. A hőmérséklet keddtől némileg visszaesik, a csúcshőmérséklet csütörtökön 20-27 Celsius-fok között alakul, majd péntektől ismét melegedés kezdődik, vasárnap már sok napsütés mellett 27-33 fok várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

 

Hétfőn az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett fátyolfelhők, illetve szaharai eredetű por is lesz az ország felett, amely jobban szűrheti a napsütést.

Többfelé, több hullámban várható zápor, zivatar. Főként északkeleten, keleten heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyekhez felhőszakadás, akár nagyobb méretű jégeső társulhat, lokálisan nagy mennyiségű csapadék hullhat.

Késő délutántól északnyugat felől átmenetileg csökken a csapadékhajlam. A déli, majd az északnyugatira, nyugatira forduló szél megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödik, zivatarok környezetében viszont erős, viharos széllökések lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 27-33 fok között valószínű, de az északi, északnyugati tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb lehet.


Kedden az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett fátyolfelhőkre, illetve több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Többfelé várható zápor, főleg a Dunától keletre zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Sokfelé megélénkül az északnyugati, északi szél, zivatar környékén átmenetileg erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban 11-17, délután 22-28 fok között alakul, délkeleten lesz a melegebb idő.

Szerdán az erőteljes gomolyfelhő-képződés, valamint a fátyolfelhőzet mellett több-kevesebb napsütés is várható, szórványosan valószínű zápor, néhol zivatar. Az északi, északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödhet. A minimum-hőmérséklet 9-15, a maximum 21-27 fok között várható, délkeleten lehet melegebb.

Csütörtökön az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett fátyolfelhőkre és több-kevesebb napsütésre is számítani kell, többfelé előfordul záporeső, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is kialakulhat. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, északi szél, zivatar környékén átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. Hajnalban 8-15, délután 20-27 fok várható, keleten lesz a melegebb.

Pénteken általában több órára kisüt a nap, de még erőteljes lehet a gomolyfelhő-képződés. szórványosan előfordul záporeső, zivatar, nagyobb eséllyel az ország északkeleti felén. A nyugati, északnyugati szél sokfelé megélénkül, zivatar térségében megerősödhet. A minimum-hőmérséklet 8-14, a csúcsérték 23-27 fok között valószínű.

Szombaton sok napsütésre van kilátás gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadéknak kicsi az esélye. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A hajnali 8-15 fokról 25-29 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap is sok napsütésre lehet számítani gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel, csapadéknak kicsi a valószínűsége. Sokfelé megélénkül a déli szél. Hajnalban 11-18, a délutáni órákban 27-33 fok várható.

MTI