Fidesz: nemzetárulás volt a baloldal gyűlöletkampánya
2023. december 05. kedd 15:48
A nemzetárulás legcsúfosabb példájának tartja a Fidesz azt a gyűlöletkampányt, amelyet álláspontja szerint a Gyurcsány-féle baloldal a határon túli magyarok ellen folytatott a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazás során.
Zsigmond Barna Pál, fideszes képviselő, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Fidesz közösségi oldalára kedden feltöltött videóban azt mondta: ebben a kampányban egymás ellen fordították magyart a magyarral, olyan sebet okozva, amelynek "a hege csak halványul, de soha nem múlik el".
Ugyanakkor arra biztatott: erre a sebhelyre nézve se keseredjünk el soha, mert 2010 óta Magyarországnak "nemzeti kormánya" van, amely megteremtette a nemzeti egységet.
"Az elmúlt években összefogva külhoni magyar testvéreinkkel, rengeteget dolgoztunk azért, hogy a nemzet szekerének kerekét együtt toljuk ki a Gyurcsányék ásta mocskos, sáros gödörből" - fogalmazott.
Hangsúlyozta: az anyaországi és a külhoni magyart ma már összeköti az állampolgárság is, amely közös sorsot, közös gondolkodást és közös felelősséget is jelent.
Arra szólított fel: "ne engedjük", hogy a baloldal újra hatalomra jusson, és hogy a külföldi dollármilliókból pénzelt pártok és politikusok újra egymás ellen fordítsák a magyarokat.
"Aki elárulta a határon túli magyarokat, az ismét megteszi, és a hazát is elárulja" - mondta.
Őrizzük meg a nemzetünk egységét, és legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk! Fogjunk össze, építsük a jövőt, de a múltat ne feledjük, hanem tanuljunk belőle. Minden magyar felelős, minden magyarért - hangoztatta.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...