Fontos határidőre hívja fel a figyelmet az adóhivatal
2024. május 07. kedd 15:40
A személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani; a jóvá nem hagyott tervezetek az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek tervezetének kivételével május 21-én automatikusan bevallássá válnak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A közleményben felidézték, hogy az eSZJA-oldalon már március 15-e óta elérhetőek a bevallási tervezetek. Akik rendelkeznek KAÜ-azonosítóval - ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás -, azok számítógépen, de akár okostelefonon vagy tableten is megnézhetik, kiegészíthetik tervezetüket, majd jóváhagyás után be is küldhetik.
A NAV honlapjáról legegyszerűbb felkeresni az eSZJA-portált, ugyanis a tervezetet nem küldi ki a NAV e-mail-címre vagy az elektronikus tárhelyre.
Akinek valamilyen kedvezmény járt 2023-ban a személyi jövedelemadóból, de év közben nem vette igénybe, az a bevallásban történő érvényesítés után egy összegben juthat hozzá a pénzhez - hívta fel a figyelmet a NAV.
Az adóhatóság jelezte, hogy könnyebb lett a dolguk azoknak, akik ingatlan eladásából szereztek jövedelmet tavaly, mert a programba beépített új mezők automatikusan kiszámítják a jövedelem és az adó összegét. Az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelmek új témacsoportba kerültek, ami tartalmazza az összes ingatlanhasznosítási formát, és az azzal összefüggő adókötelezettség bevallási sorait.
A NAV webes szja-kitöltő programját használóknak fontos, hogy mentsék az esetleges módosítást, és csak azután küldjék el a kiegészített tervezetet a NAV-hoz. Akik papíron adják be bevallásukat, azoknak alá kell írniuk a főlapot, különben a bevallás érvénytelen.
Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is. A nyilatkozat benyújtásának határideje május 21-e.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...