Halottak napja - A tűzesetek megelőzésére figyelmeztetnek

2024. október 31. csütörtök 09:28

Halottak napja - A tűzesetek megelőzésére figyelmeztetnek

Halottak napja környékén ügyelni kell a tűzesetek megelőzésére a lakásokban és a temetőkben egyaránt, ebben az időszakban ugyanis gyakran riasztják a tűzoltókat a kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. 

 

 

Tavaly tíz temetőben keletkezett tűz, és minden évben előfordul az is, hogy egy mindenszentek vagy halottak napja alkalmából meggyújtott gyertya miatt kiég egy lakás.

A baleseteket általában az okozza, hogy a mécseseket, gyertyákat gyúlékony anyagok közelében helyezik el, a lángok a temetőben a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és az asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek.

A lakástüzek megelőzhetők azzal, hogy a gyertyát stabil helyre tesszük, ahol nem gyulladhat meg semmi, és nem hagyjuk felügyelet nélkül, a temetőtüzek pedig azzal, hogy a szabadban csak mécsestartóban elhelyezett mécsest gyújtunk meg, és eloltjuk, amikor a sírtól távozunk.

MTI