Így néz ki a szavazólap, amin az EP-választáson voksolhatunk
2024. május 11. szombat 12:30
Jóváhagyta az európai parlamenti (EP-) választás szavazólapjainak mintáit a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), az egyik a magyarországi, a másik a levélben szavazóknak készült.
Miután az NVB nyilvántartásba vette az EP-választáson induló listákat, és az erről szóló határozatok jogerőre emelkedtek, a testület következő feladata a szavazólapok adattartalmának jóváhagyása volt. Ez az úgynevezett imprimálás azt jelenti, hogy az NVB elfogadja a szavazólap "képét", azt, hogy helyesen szerepelnek-e rajta a listát állító jelölőszervezetek és a lista első öt jelöltje, valamint a listákkal együtt megjelenő emblémák.
A jogszabály szerint az EP-választás szavazólapja a listák nevét az NVB által kisorsolt sorrendben tartalmazza: 1. Megoldás Mozgalom, 2. LMP - Magyarország Zöld Pártja, 3. Demokratikus Koalíció - Magyar Szocialista Párt - Párbeszéd -ZÖLDEK, 4. Második Reformkor Párt, 5. Mindenki Magyarországa Néppárt, 6. Momentum Mozgalom, 7. Fidesz-Magyar Polgári Szövetség - Kereszténydemokrata Néppárt, 8. Jobbik - Konzervatívok, 9. Tisztelet és Szabadság Párt, 10. Magyar Kétfarkú Kutya Párt, 11. Mi Hazánk Mozgalom.
Az NVB által elfogadott, hosszúkás, 530x210 milliméteres szavazólapon egy sorban szerepel a 11 lista.
Az NVB két külön szavazólapot hagyott jóvá, egyet a magyarországi és a külképviseleti szavazáshoz, amelyen a bal felső sarokban egy karika szerepel a bélyegzőlenyomatnak, amit a helyszínen látnak el pecséttel. A levélben szavazáshoz készített másik szavazólapon a pecsét helyén pedig a "levélben szavazás szavazólapja" felirat szerepel.
A szavazólapon szerepel a "szavazólap" megjelölés, a választás megnevezése (az Európai Parlament tagjainak választása), a szavazás napja (vagyis június 9.). Fel van tüntetve rajta az is, hogy csak egy listára lehet érvényesen szavazni. Azt is feltüntették, érvényesen szavazni a lista neve feletti körbe tollal írt két egymást metsző vonallal lehet. A szavazólapokat - a sarkok kivételével - kék színű sáv keretezi.
A szavazólap tartalmazza a lista sorszámát (egytől induló, folyamatos sorszámozással), alatta a jelölőszervezet logóját (a jelölőszervezetek logóját egy 20 milliméter magas, 40 milliméter széles területen kell feltüntetni), a szavazásra szolgáló kört, alatta a lista rövid nevét, alatta a jelölőszervezet teljes nevét és a lista első öt jelöltjének a nevét.
MTI - Fotó: MTI/Kovács Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...