Jelentősen csökkent több alapvető élelmiszer ára
2024. május 10. péntek 09:27
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 áprilisában, a korábbi hónapok trendjeinek megfelelően alacsony szinten maradt az infláció mértéke, 3,7 százalékot tett ki. Az infláció havi alapú változása is alacsony szinten stabilizálódott, az előző hónaphoz mérten 0,7 százalékot mutatott áprilisban az infláció üteme, ami a márciusban látott havi változáshoz képest 0,1 százalékponttal alacsonyabb - emelte ki a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárjában Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A tárca közleménye szerint az áprilisi adatok közül figyelemre méltó, hogy az élelmiszerek termékcsoportján belül a tojás ára 20,3 százalékkal, a liszté 19,7 százalékkal, a száraztésztáé 12,5 százalékkal, a sajté 9,6 százalékkal, a tejé 9,3 százalékkal, a kenyéré 9,0 százalékkal, a baromfihúsé pedig 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
A háztartási energia 4,5 százalékkal, ezen belül a vezetékes gáz 9,2 százalékkal, míg az elektromos energia 2,9 százalékkal lett olcsóbb. A tartós fogyasztási cikkekért pedig átlagosan 1,7 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az alapvető élelmiszerek és a háztartási energia árában bekövetkezett jelentős csökkenés komoly segítséget jelent a magyar családok számára, valamint hozzájárul az óvatossági motívum oldódásához és a fogyasztás helyreállásához is.
Nagy Márton az adatokat értékelve kiemelte, az infláció továbbra sem jelent kihívást hazánk gazdasága számára, hiszen az tavalyhoz képest a hetedére rogyott össze. A kormány sikerrel védte meg a magyar vállalkozásokat, munkahelyeket és a családokat köszönhetően az olyan célzott és hatékony intézkedéseknek, mint az online árfigyelő rendszer vagy a kötelező akciózás - közölte.
A miniszter hozzátette, hogy az alacsony szinten stabilizálódott infláció a reálbérek növekedésén és a fogyasztás fokozatos élénkülésén keresztül hozzájárult a gazdasági növekedés első negyedévben látott újraindulásához.
Az infláció sikeres letörését követően 2024-ben a kormány újraindítja, 2025-ben pedig tovább emeli a gazdasági növekedés ütemét, azaz idén 2,5 százalékkal, jövőre pedig 4,1 százalékkal nőhet a magyar gazdaság. Ezt a hitelezés helyreállása, a beruházási aktivitás növekedése, az exportteljesítmény fenntartása és a munkaerőpiaci aktivitás további növelése mellett, a dinamikus reálbér-emelkedés is jelentős mértékben támogatni fogja - áll a közleményben.
A miniszter megerősítette: a kormány azon dolgozik, hogy a lakosság a mindennapok során is minél erősebben érzékelje az alacsony inflációt és a gazdaság újraindulását, hiszen ez tovább oldhatja a családok óvatossági motívumát, hozzájárulva a fogyasztás további erősödéséhez, így a belgazdasági termelés helyreállásához. Ezt szolgálta az üzemanyagárakba történő kormányzati beavatkozás is, amelynek köszönhetően - az üzemanyagforgalmazók önkéntes vállalásán keresztül - áprilisi csúcsérétékéhez képest a 95-ös benzin árát 34 forinttal, február közepén látott csúcsértékéhez képest a gázolaj árát pedig 54 forinttal csökkentette a kormány - közölte.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...