Jézus inkarnációjának mondta magát egy zalai férfi, elítélték

2024. október 31. csütörtök 08:00

Jézus inkarnációjának mondta magát egy zalai férfi, elítélték

Hat év börtönre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság nem jogerősen azt a férfit, aki magát „gyógyító és lelket mentő mesternek" feltüntetve csalt ki milliókat az emberektől - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője az MTI-t. 

 

 

 

A vádlott évtizedeken keresztül csoportos és egyéni foglalkozásokon fogadta„betegeit és tanítványait". Ezeken a találkozásokon a feltétel nélküli szeretetről, az anyagi javak megvetéséről, az áldozatvállalásról, valamint a testiséget jelentő vágyak elutasításáról beszélt.

Saját magát Jézus inkarnációjának tüntette fel. Látogatóival érzelmi függőséget teremtett, tanításaival befolyásolta életvitelüket. Arra buzdította őket, hogy az általa megjelölt jótékony vagy a saját életét előbbre vivő célokra adományozzanak. Az átvett összegeket azonban saját életvitelének finanszírozására fordította.

A sértettek egy része hitt a férfi küldetésében, többen viszont megkérdőjelezték tevékenységét. Azokat, akik ki akartak törni a befolyása alól, azzal fenyegette meg, hogy aki „elárulja" őt, az megbetegszik.

A bíróság a vádlottat 23 rendbeli cselekményben mondta ki bűnösnek, és hat év börtönbüntetésre ítélte. Kötelezték továbbá 300 ezer forint pénzbüntetés, valamint közel 19 millió forint kártérítés és kamatai megfizetésére a sértettek részére.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért. A sértettek képviselője tudomásul vette a döntést, a védő fellebbezést jelentett be. A távollévő vádlott a törvényes határidőn belül nyilatkozik.

MTI