Jön a hidegfront, szeles napunk lesz szombaton
2024. november 01. péntek 19:00
Éjszaka ismét nagy területen lehet számítani köd, illetve rétegfelhőzet képződésére.
A hajnali óráktól viszont északnyugat felől gyorsan javulnak majd a látási viszonyok, ugyanis egy markáns hidegfront hatására az addig délnyugati, nyugati irányú szél egyre nagyobb területen északnyugati, északi irányba fordul és többfelé megerősödik.
Szombaton napközben is felhős marad az ég, azonban hosszabb-rövidebb napos periódusok lehetnek.
Határozottabb felhőzetcsökkenés észak felől a délutáni, kora esti órákban kezdődhet, ekkor egyes helyeken kiderülhet az ég.
Csapadék általában nem valószínű az időszak során, legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő kisebb eső, illetve a ködös tájakon szitálás.
A nagy területen erős északi szél este a Dunántúlon veszít erejéből, a Dunától keletre viszont egyre nagyobb területen megélénkül az északkeleti szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 11 fok között alakul, a szélvédett tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 12 és 17 fok között várható.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- A multifunkcionális bútoroké a jövő?