Ketten meghaltak egy balesetben, a vétkes sofőr elmenekült

2024. április 19. péntek 11:45

Ketten meghaltak egy balesetben, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a police.hu oldalon. A rendőrség később azt közölte, hogy hét nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot.

 

 

Azt írták, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint egy, a város irányába haladó, bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemben közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a külföldi rendszámú jármű vezetője és utasai elmenekültek, a mögöttük érkező autóban ketten - az elsődleges adatok szerint könnyebben - sérültek meg.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a balesetet okozó sofőr és utasai után hajtóvadászatot indítottak - áll a közleményben.

A BRFK később azt közölte a police.hu oldalon, hogy a ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán hét nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot segítségnyújtás elmulasztása miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint ők ültek abban a bolgár rendszámú autóban, amely a balesetet okozta - tették hozzá.

MTI