Komoly lehűlés kezdődik, mínusz nyolc fok is lehet hétvégén, hózáporokkal
2019. november 28. csütörtök 19:30

Lehűlés várható a hétvégén. Vasárnap, december első napján néhol akár mínusz 8 Celsius-fokig is lehűlhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Pénteken rövidebb-hosszabb napos időszakok is lesznek, de elszórtan záporokra is számítani kell. A Dél-Dunántúlon és a Duna-Tisza-közén egy-két zivatar is kialakulhat. A leghidegebb órákban 2-8 fok lesz. Napközben 10-15 fokig melegszik fel a levegő.
Szombaton a többórás napsütés mellett helyenként záporok várhatók, főként a hegyekben egy-egy hózápor is lehet. Többfelé erős lesz a szél.
A minimumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul, fagy a derült, szélvédett északi völgyekben lehet. A nappali maximumok 5 és 9 fok között alakulnak.
Vasárnap, december elsején kezdetben nagyrészt derült lesz az ég, majd nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Estére nyugaton megvastagszik a felhőzet, késő este arrafelé már eleredhet az eső.
A szél napközben megélénkül, a Dunántúl északi felén többfelé meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 1, a legmagasabb hőmérséklet plusz 3 és 7 fok között várható - olvasható az előrejelzésben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Harminchárom rab készül idén...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Pénteken lesz a virágvásár a Kossuth...
- Milliókat utaltak tévedésből egy...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...