Közvéleménykutatók: öt párt szerezhet mandátumot az EP-választáson
2024. május 30. csütörtök 14:21
Várhatóan a kormánypártok szerzik a legtöbb mandátumot a június 9-i európai parlamenti (EP-) választáson, mellettük négy másik pártnak van reális esélye a bejutásra - derült ki öt közvéleménykutató intézet közösen rendezett kerekasztal-beszélgetésén csütörtökön, Budapesten.
Az Alapjogokért Központ, a Magyar Társadalomkutató Kft., a Nézőpont Intézet, a Reál-PR 93 és a Századvég rendezvényen bemutatott felméréseiből az látszik, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága stabilan magas, utánuk a legtöbb szavazatot a Tisza Párt szerezheti meg, majd a DK-MSZP-Párbeszéd következik, a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) pedig a bejutási határon egyensúlyoz.
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője közölte, szerdán elindult a partpreferencia.hu oldal, amelynek célja, hogy közérthetővé és összehasonlíthatóvá tegye a közvélemény-kutatási eredményeket azáltal, hogy a kutatóintézetek csak a legvalószínűbb pártlistás eredmény sorát ismertetik.
A rendezvényen is ezek az eredmények hangzanak el és nemsokára megtalálhatók lesznek a honlapon is - tette hozzá.
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont eredményeit ismertetve elmondta, hogy a május 20-22-án, ezer ember megkérdezésével készült kutatás szerint a Fidesz-KDNP 47, a Tisza Párt 24, a DK-MSZP-Párbeszéd 9 százalékon áll, a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig 7-7 százalékra számíthat. A többi párt esélytelen a bejutásra - jegyezte meg.
Szólt arról is, hogy a részvételi adatok becslése „nehéz műfaj", mert erről nehezebben vallanak az emberek, mint arról, kire fognak szavazni, de várhatóan nem lesz kiugróan magas a részvétel az elmúlt választásokhoz képest.
A legutóbbi EP-választáson a jogosultak 43, az önkormányzatin 48 százaléka vett részt, a mostani részvétel várhatóan nem fogja érdemben meghaladni ezt - mondta a Nézőpont vezetője.
Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az ő adatfelvételük május 24-én zárult, 16 nappal a választás előtt, ezért nem szabad az adatokat előrejelzésként kezelni.
Felmérésükben a Fidesz-KDNP 47 százalékon áll, de ez - véleménye szerint - lehet még magasabb, mivel az EP-választás „mozgósítási verseny is", ennek a politikai közösségnek pedig „komoly aduásza" Orbán Viktor, aki nagyon aktív a kampányban.
Az Alapjogokért Központnál is második helyen áll a Tisza Párt (26 százalék) - ismertette, hozzátéve, hogy Magyar Péter tudott az „átigazolási szezonban" - amikor a pártok egymástól próbálnak „elcsenni" szavazókat - a legjobban „halászni".
A DK-MSZP-Párbeszéd 8 százalékon áll, a Mi Hazánk Mozgalom és az MKKP pedig 6-6 százalékon, így kérdéses, be tudnak-e jutni, az ő esetükben is sok múlik a mozgósításon - mondta Tóth Erik.
Stefkovics Ádám, a Századvég kutatóintézet igazgatója az elmúlt napokban ezer ember megkérdezésével végzett kutatás eredményeiről elmondta, hogy náluk a Fidesz-KDNP 45, a Tisza Párt 23, a DK-MSZP-Párbeszéd 10, az MKKP 9, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 6 százalékon áll.
Stefkovics Ádám úgy vélekedett, minden párt kárvallottja annak, hogy megjelent a Tisza Párt, mert mindenkitől vett el szavazatokat, talán a Fidesztől a legkevesebbet.
Juhász Gyula, a Magyar Társadalomkutató Kft. kutatási igazgatója egy három hétig tartó, négyezer ember bevonásával készült felmérés eredményeit ismertette, és elmondta, hogy a hosszabb időtáv miatt ők jobban látják a változásokat, a nagyobb létszám miatt pedig reprezentatívabb a kutatásuk.
Ezek alapján azt látják, hogy a Fidesz a választásokhoz közeledve erősödik, a fölénye „hatalmas", 2019-hez képest nem fog sok szavazót veszíteni, és várhatóan 51 százalékon végez majd. A Tisza Párt 25, a DK-MSZP-Párbeszéd 8 százalékot szerezhet, az MKKP és a Mi Hazánk Mozgalom pedig a bejutási határon mozog 5, illetve 4 százalékkal - közölte Juhász Gyula.
Bánki András, a Real-PR 93 elemzője közölte, a részvételi arányt 53 százalékra becsülik, és méréseik szerint öt párt szerezhet mandátumot. A Fidesz-KDNP 45, a Tisza Párt 28, a DK-MSZP-Párbeszéd 10, az MKKP 7, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 5 százalékot érhet el - ismertette az elemző.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...