Lesz minden a héten: eső, napsütés, aztán ismét visszatérnek az éjszakai fagyok
2023. december 10. vasárnap 16:38
Változékony idő várható a jövő héten: a hét elején többször kell esőre számítani, és kedden akár 12 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet is előfordulhat, majd a hét második felében kisüt a nap, visszatérnek az éjszakai fagyok, és a legmelegebb órákban is csak 1-8 fok várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, a pára, köd egyre nagyobb területen megszűnik.
Délután nyugat felől elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet. Szórványosan valószínű időszakos eső, zápor, Borsodban, a hegyekben kezdetben esetleg még havas eső, hó is lehet.
Több helyen lesz élénk a délies szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 9 fok között várható, az Északi-középhegységben lesz a leghidegebb.
Kedden nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő várható sok napsütéssel. Az északkeleti határvidéken ugyanakkor borult maradhat az ég, délnyugaton pedig az éjszaka képződött köd csak lassan, fokozatosan oszlik fel, így ezeken a tájakon kevesebb napsütés valószínű.
Délutántól délnyugat felől fokozatosan mindenütt beborul.
Reggelig az ország északkeleti felén előfordulhat néhol zápor, majd napközben átmenetileg csökken a csapadékhajlam, estétől viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik, egyre többfelé ered el az eső.
Az ország északkeleti felén élénk, erős lökések kísérhetik a nyugati irányú szelet, délnyugaton gyenge marad a légmozgás. A minimum mínusz 4 és plusz 4 fok között várható.
A csúcsérték általában 7 és 12 fok között alakul, de északkeleten és a tartósan ködös délnyugati tájakon ettől pár fokkal alacsonyabbat is mérhetnek.
Szerdán országszerte borult, párás idő várható ködfoltokkal. Sokfelé valószínű eső, zápor, a déli országrészben kiadós mennyiségű eső eshet, az északkeleti határvidék közelében viszont vegyes halmazállapotú csapadék sem kizárt.
A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet általában 2-7 fok között alakul, de északon, északkeleten fagypont alatti értékek is lehetnek.
Kora délutánra 2 és 9 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten lehet hidegebb.
Csütörtökön a vastag, zárt frontfelhőzet lassan levonul, északnyugat felől elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet.
Eleinte még többfelé várható eső, majd a nap második felére csökken a csapadékhajlam, már csak néhol fordulhat elő zápor. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik az északnyugati, északi szél.
Reggel mínusz 2 és plusz 6 fok közötti hőmérséklet várható, a fagypont alatti értékekre a kevésbé felhős szélvédett nyugati és északkeleti tájakon kell számítani.
Kora délután általában 5-9 fok valószínű, az északkeleti országrészben ettől pár fokkal hidegebb lehet az idő.
Pénteken tovább szakadozik, csökken felhőzet, így általában gyengén felhős, napos idő várható, a középső országrészben ugyanakkor egy összeáramlási zóna mentén több maradhat felhő.
Csapadék nem valószínű, inkább csak a középső országrészben fordulhat elő kisebb eső, havazás. Sokfelé megerősödik az északi, északnyugati irányú szél.
A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 3 fok között várható, de a szélvédett, kevésbé felhős, fagyzugos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
Kora délután 1-6 fok közé melegszik fel a levegő.
Szombaton általában gyengén vagy közepesen felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű.
Több helyen élénk, helyenként erős lökések kísérhetik az északnyugati, nyugati szelet.
Reggelre általában mínusz 7 és mínusz 1 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugokban ennél pár fokkal alacsonyabb is lehet.
Kora délután 1-8 fok valószínű.
Vasárnap megnövekszik, megvastagszik a magasszintű felhőzet, csapadék nem valószínű. A nyugatias irányú szelet helyenként élénk, erős lökések kísérhetik.
Reggelre általában mínusz 7 és mínusz 1 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugokban ennél pár fokkal alacsonyabbat is mérhetnek. Kora délután 1-8 fok valószínű.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...