Már a Duna teljes magyarországi szakaszán zajlik az árvízi védekezés
2024. június 07. péntek 18:06
Már a teljes hazai Duna-szakaszon érezteti hatását az árhullám, a magyarországi folyószakaszokon több mint 600 kilométer hosszan védekeznek - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken.
Tájékoztatásuk szerint a nagybajcsi tetőzést követően a vártnál ugyan lassabban, de apadásnak indult a Duna a szigetközi szakaszon. A hullámtérben a dús aljnövényzet továbbra is lassítja a víz átfolyását, hiszen az elöntött, növényzettel borított ártérről most lassabban jut vissza a víz a mederbe. Ennek hatására Budapesten szombat délelőtt várható a tetőzés az alsó rakpart szintje körüli vízállással.
Az OVF közleménye szerint a Duna németországi és ausztriai részvízgyűjtőin csütörtökön sem hullott számottevő eső. A legfrissebb előrejelzés vasárnaptól mutat újra csapadékosabb időjárást, azonban ez a jelenlegi árhullám levonulását jelentősen nem befolyásolja.
A felső szakaszokon a német, az osztrák, illetve a szlovák mérések és előrejelzések továbbra is nagyon lassú apadást mutatnak, a péntek reggeli adatok szerint a hazai szakaszon hosszan elnyúló tetőzésre és némileg alacsonyabb vízállásokra lehet számítani - közölték.
A szombati, budapesti tetőzésen kívül másutt az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szintet megközelítő tetőző vízállások várhatók - írták.
Kitértek arra: nagyon lassú az apadás a Szigetköz területén és Győrnél is, ez tovább lassítja a víz útját a Duna alsóbb szakaszain és a tetőzés péntek dél körül Gönyű térségében jár, ahol tart a védekezés az átvezényelt tiszai vízügyesekkel együtt.
A megerősített vízügyi őrszolgálatot 317 dunai és tiszai vízügyes szakember közösen látja el a nap 24 órájában, mivel az árhullám tartóssága miatt fokozott figyelmet kell fordítani az árvízvédelmi töltéseken esetlegesen előforduló jelenségek felderítésére - hangsúlyozták. Hozzátették: egy ilyen tartós árvíznél a gátak átnedvesedhetnek, emiatt csökkenhet a szilárdságuk, ezért rendkívül fontos a szakképzett vízügyes őrszolgálat jelenléte.
A vízügy szakemberei folytatják az árvízvédelmi munkálatokat valamennyi érintett szakaszon a Rábán, a Murán, a Dráván, a Tarnán és a Zagyván is - áll az OVF közleményében.
Képünkön: víz alá került kikötői feljáró a Parlamentnél, az Id. Antall József rakparton 2024. június 7-én.
MTI - Fotó: MTI/Lakatos Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Borongós, ködös, hűvös napnak...