Megölte, aztán elásta a kertjében az üzlettársát egy férfi
2024. január 25. csütörtök 10:22
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 2018 áprilisában megölte, majd elásta üzlettársát az áldozat Csepel-szigeti otthonának kertjében - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták, a vádlott azért kereste fel üzlettársát otthonában, hogy együtt utazzanak autót vásárolni Németországba.
Vita alakult ki köztük, és a vádlott a házból nyíló garázsba vezető lépcső tetejéről meglökte a sértettet, aki a lépcsősor aljára esett, és fejét beverte a térkőburkolatú talajba. Az elkövető ezt követően egy betonvassal többször is fejen ütötte az esés után éppen felkelni szándékozó sértettet - ismertette a főügyészség.
A tájékoztatás szerint az áldozat a bántalmazás miatt rövid időn belül meghalt.
A vádlott ezt követően a holttestet egy talicskába tette, és az ingatlan hátsó részében lévő, korábban komposztálás céljából kiásott gödörhöz vitte. Az áldozatnál lévő értékeket megsemmisítette, majd a tetemet a gödörbe dobta, és eltemette.
A Pest Vármegyei Főügyészség az elkövető ellen emberölés miatt emelt vádat - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Télen is várják a látogatókat a...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Megnyílt az adventi vásár,...