Nagybaracskán fogtak el egy német szexuális ragadozót
2024. október 11. péntek 12:38
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya derítette fel annak az 58 éves férfinak a tartózkodási helyét, akit Németországban szexuális bűncselekmény miatt köröztek.
A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ felkérése alapján kezdte meg a KR NNI Célkörözési Osztálya annak a német szexuális ragadozónak a felkutatását, aki a rendelkezésre álló információk szerint Bács-Kiskun vármegyében bujkált.
A férfi Németországban öt rendbeli, gyermekkorúak sérelmére elkövetett súlyos szexuális bűncselekmény miatt állt eljárás alatt, azonban 2023-ban a hatóságok elől ismeretlen helyre távozott.
A férfi a bűncselekményeket magánórákon, nyelvi korrepetálás alatt követte el, így félő volt, hogy Magyarországon is újabb hasonló cselekményeket valósíthat meg.
Az NNI fejvadászai - együttműködve mind a német társszervekkel, mind a magyar speciális egységekkel - két nap alatt sikeresen megállapították a körözött tartózkodási helyét.
Elfogására október 9-én került sor, Nagybaracskán, a Bajai Rendőrkapitányság munkatársaival közös akció keretében. Az 58 éves férfit a nyomozók őrizetbe vették, kiadatásáról a bíróság a későbbiekben dönt.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Megnyílt az adventi vásár,...