Nézze meg, visszatér-e a nyár hétvégén!
2024. június 13. csütörtök 19:30
A hétvégén visszatér a nyári idő, sok napsütéssel és szombattól melegedéssel; vasárnap akár 25-30 Celsius-fok közötti hőmérséklet is lehet a legmelegebb órákban, miközben csak elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Pénteken a keleti részeken fokozatosan szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, közben nyugat felől fátyolfelhőzet is sodródik az ország fölé, amely a nyugati tájakon délután néhol meg is vastagszik.
Legfeljebb elvétve lehet zápor és a légmozgás is csak helyenként élénkül meg.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23-24 fok körül várható.
Szombaton sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, majd késő délutántól, estétől főleg az északnyugati, északi országrészben erősebben megnövekedhet a felhőzet és elszórtan előfordulhat zápor, zivatar.
A déli, délkeleti szél sok helyütt megélénkül, néhol megerősödik, majd estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul az áramlás.
Hajnalra 8-16 fok közé csökken a hőmérséklet, délután 25-29 fok várható.
Vasárnap az összefüggőbb felhősávok kelet, északkelet felé távoznak, mögöttük gomolyfelhőkre, sok napsütésre lehet számítani.
Általában nem lesz csapadék, de főleg északon, majd inkább keleten helyenként előfordulhat zápor, zivatar.
Több helyütt megélénkül az északnyugati, nyugati szél, zivatarban erős lökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11-17, a csúcsérték 25-30 fok között valószínű.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...