Nincs gáz, már most van elég földgáz a tárolókban
2024. szeptember 28. szombat 15:33
Magyarország megfelelően felkészült a télre, a kiemelkedő kapacitású hazai tárolókban már 6 milliárd köbméter földgáz áll rendelkezésre - közölte az Energiaügyi Minisztérium szombaton a közösségi oldalán.
A tárca tájékoztatása szerint 2023-ban a lakosság alig valamivel több mint 3 milliárd köbmétert fogyasztott el, az elérhető tartalék ennek közel kétszerese.
A gazdaság igényeit tavaly mintegy 5,5 milliárd köbméter földgáz fedezte, a belföldön tárolt mennyiség ezt is meghaladja - emelték ki, hozzátéve, hogy a múlt esztendőben együttesen tehát mintegy 8,5 milliárd köbméteres gázfogyasztás több mint 70 százaléka a nagy hidegek beköszönte előtt hozzáférhető.
Mint jelezték, az előző fűtési szezon együttesen 5,7 milliárd köbméteres felhasználásával megegyező mennyiséget már szeptember elejére betárolták.
Ráadásul az időarányos előrehaladáson alapuló becslések szerint idén 8 milliárd köbméter alá szorulhat az éves földgázfelhasználás, a tartalékok tehát akár még nagyobb hányadát is fedezhetik a tényleges szükségleteknek - közölte a tárca.
Emlékeztettek, hogy az Európai Unió a földfelszín alatti gáztárolókkal bíró tagállamok számára 90 százalékos feltöltési célértéket ír elő november elsejei határidővel, Magyarország ezt az elvárást már szeptember elejére teljesítette, az európai gázinfrastruktúra-üzemeltetők adatgyűjtése szerint jelenleg 93 százalékon állunk.
„Hazánk hagyományosan a kontinens élmezőnyébe tartozik a fogyasztással arányos töltöttségi mutatókat vizsgálva. Jelenleg is csak a három balti állam készleteit tároló Lettország és Ausztria előz meg bennünket ebben az összevetésben" - fogalmaztak.
Rámutattak, hogy a magyar fogyasztók biztonságos ellátását a magas készletszint mellett a zavartalanul zajló import és a belföldi kitermelés is szolgálja.
„A családok a rezsicsökkentésnek köszönhetően hosszú ideje Európában a legolcsóbban jutnak földgázhoz. A rezsivédelmi intézkedések változatlan formában garantálják, hogy a magyar emberek a hamarosan induló fűtési szezonban is megfizethető áron tarthassák melegen otthonaikat" - áll a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Megújulva várja a látogatókat a Míves...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...