Orbán Viktor a hídavatáson: a következő Duna-híd Mohácson fog megépülni!
2024. június 06. csütörtök 11:11
A miniszterelnök a Kalocsa-Paks Duna-híd átadó ünnepségén mondott beszédet.
Komoly munka vár ránk a következő napokban és látok olyan arcokat, akiket a békemeneten is láttam a hétvégén, amikor együtt álltunk ki béke és Magyarország mellett, és tudom, hogy sokat dolgoztak, de a választási kampánynak olyan a természete, mint a sportmérkőzéseké - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Kalocsa-Paks hídátadó ünnepségén elmondott beszédében.
Hozzátette: ahogyan Rocky mondta a legendás filmben mindig a végén van vége, tehát arra szeretném önöket biztatni, hogy amint itt vége van az ünnepségnek, azonnal menjenek és álljanak ki a Fidesz-KDNP jelöltjei mellett és segítsenek nekünk a kampányban.
Tudom, hogy mindenki fáradt, de hogy egy másik klasszikust idézzek, egy megkérdezte a Schwarzeneggert, hogy hány fekvőtámaszt szokott csinálni egy nap, és azt mondta, hogy csak onnan számolom, ahonnan már fáj - fogalmazott a kormányfő.
Most már ebben a szakaszban vagyunk, nekem legalábbis már fáj. Arra kérem önöket, hogy a hátralévő 3 napban azért még apait-anyait tegyenek bele ebbe a kampányba.
A kormányfő külön köszöntötte a polgármestereket és az országgyűlési képviselőket, mert mint mondta: Ez a mai alkalom az ő közös munkájuk eredménye. Nélkülük nem állna itt a híd, sőt az a munka, amit különösen a két képviselőtársam külön-külön és együtt is folytattak a hídért önmagában gigászi teljesítmény.
A jó ízlés megakadályoz abban, hogy felidézem a Covid meg a háború miatti kétségek időszakában azokat az erőteljes népi szófordulatokkal bővelkedő szakmai jellegű megbeszéléseket, ahol a két képviselő oroszlánként harcolt azért, hogy a híd átadásában márpedig halasztás nem történhet. Köszönet a képviselő uraknak a munkájukért, mint ahogy köszönet illeti Szíjj Lászlót is, mert azért a munka dandárja mégiscsak neki jutott, hiszen neki kellett ide építeni ezt a hidat, amely nemcsak a paksiak és a kalocsaiak, de egész Magyarország javára válik majd - jelentette ki a kormányfő.
A nemzeti kormány hídátadásában az utóbbi években profikká vált. Minden kormányzati ciklusra jut több hídátadó is. Ezek közül is a Duna-hidak a specialitásaink. Emlékszem, a Mária Valéria híddal kezdtük még 2001-ben. De adtunk már át hidat Komáromban, Baján, majd aztán újra Esztergomban is. 2010 óta 19 hidat építettünk. Előttünk a szocialisták ötöt - mutatott rá Orbán Viktor.
Lehet, lehet, hogy Széchenyi István gróf, a hídember a magyar történelemben, de a hídépítő kormány címre mi is benevezünk
- mondta a miniszterelnök, majd így folytatta: Nem tudom megfigyelték e már, hogy a magyar embernek van az a tulajdonsága és azt hiszem ereje is, hogy a pusztai népekre jellemző módon minden irányban akar élni, létezni, teret kitölteni. Kapcsolódni a sajátjaihoz és a külvilághoz szemben mondjuk a hegyi népekkel, amelyek elzárt kis völgyekben élnek, melyeket legjobb esetben is csak szűk kétirányú, sávosan közlekedhetünk, szorosok kötnek össze egymással.
A hegyi népek térérzékelése, földrajzi látásmódja, más mint a pusztai népek, vagyis a magyaroké. Ezért a magyar ember nem bírja a be- és elzártságot. Átjutni akar, keresztülvágni, összekötni akarja az elválasztott részeket.
Örülök, hogy ez végre itt is sikerült - hangsúlyozta.
Kalocsa és Paks nem tudott együtt élni, létezni, teret kitölteni egymáshoz kapcsolódni. A két települést, mintha csak egy hegy választotta volna el egymástól, ha egy paksi ember Kalocsán vagy egy kalocsai ember Pakson akart volna munkát vállalni - ami elég életszerű elképzelés - annak oda vissza akár napi 2 órát is kellett autóznia, ami testvérek között is egy negyed munkanap pluszban. Úgy, hogy közben az egyik településről tiszta időben át lehet látni a másik településre.
Ezt a térséget, ami a Duna bal partján terül el kalocsai sárköznek hívják. Ez a név nagyjából a Kiskunság nyugatra, de a Dunától keletre eső területet jelenti. A világ egyik legszebb pontja. De ahogy a név és a földrajzi leírás is mutatja, ez a térség sárköz egy köztes terület. Magyarország egyik belső zárványa. Ezt tükrözte eddig az úthálózat is. Az M5 autópálya messze esik innen, így annak a gazdasági felhajtó ereje itt nem tud érvényesülni az M6 autópályától pedig elválasztotta az ittenieket maga a Duna.
A kormányfő kiemelte:
Feladatunknak érezzük, hogy ezeket a belső területeket felszabadítsuk és bekapcsoljuk az ország vérkeringésébe. Amikor ezt tesszük az ország rejtett aranytartalékait szabadítjuk fel, így nemcsak a helyiek életminősége javul, hanem erősödik az egész magyar gazdaság is.
Amikor visszatértünk, 2010-ben, akkor fejlettség tekintetében egyfajta nyugat-kelet, Pannónia-Hunnia típusú megosztottság volt Magyarországon. Nyugaton voltak a nagy gyárak. Ez a terület adta az ipari termelés a gazdasági növekedés oroszlánrészét ideértve a paksi atomerőművet is. Ez nemcsak természetellenes, hanem igazságtalan és káros az ország egésze szempontjából.
Ezért építettük ki Észak-Magyarországon a Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen ipari háromszöget, amely felszabadította a térségben rejlő gazdasági erőt. A hatalmas fejlesztések már zajlanak, befejezésük belátható közelségbe került. Élkészültük után az észak-magyarországi világ egy más gazdasági minőséget képvisel majd.
De közben azt is látjuk, hogy ezzel párhuzamosan kialakulhat egy Észak- és Dél-Magyarország közötti fejlettségbeli eltérés. Azon dolgozunk közösen Lázár János miniszter úrral, hogy ezt a különbséget is mihamarabb eltüntessük. Ezért feltett szándékunk, hogy a Zalaegerszeg-Székesfehérvár-Kecskemét-Debrecen tengely vonalától délre minél több beruházást ipari vállalkozást, vagyis gazdasági erőt telepítsünk. Ehhez utakra és hidakra van szükség.
Meggyőződésem, hogy a dél-magyarországi térségek jelentősége felértékelődik a jövőben. Ebben a tervben kulcsszerepet játszik a Szerbia és Magyarország között zajló áruforgalom és kereskedelem, ami tulajdonképpen ezt a térséget a Nyugat kapujával teszi.
Az M6 autópályát elvisszük elvittük a határig és ezzel a horvát-szlavón területeket összekötjük Magyarországgal. A most következő lépés az, hogy a Szerbiából érkező forgalmat és nyomában a logisztikai központokat, beruházásokat, termelési egységeket, jelentős részét átemeljük errefele, és ezzel bekössük Paks és Kalocsa környékét egy gyorsan fejlődő régióba.
Az ország legfontosabb, stratégiai jellegű beruházásairól kettő is ezen a környéken épül. Egyrészt Pakson lesz az új atomerőmű, másrészt Kalocsától nem messze halad el, majd a Budapest-Belgrád vasútvonal, ami ennek a magyarországi építési programnak az egyik legfontosabb építőköve a mai hídátadó.
A híd, amelyet ma átadunk Tomori Pál néhai kalocsai érsek és magyar hadvezér nevét viseli. Ez a híd ezzel a névvel, valóban nem csupán a folyó két partját összekötő közlekedési műtárgy, hanem egy memento is. Tomori Pál az életét is odaadta mohácsi csatában, élete és hősies halála arra emlékeztet bennünket, magyarokat, hogy mi történik,
ha mi, magyarok, nem tartunk össze: idegen hatalmak játszóterévé válunk, országunk értelmetlenül pusztul, hosszú időre kiírjuk magunkat a történelemből, mert a sorsunk irányítását kiveszik a kezünkből. A kormányfő hangsúlyozta: Ez a figyelmeztetés ma újra időszerű, amikor Európa a háború készülődés állapotában van.
Az egységet meg kell őrizni. Az egységet úgy lehet megőrizni, ha újra és újra kinyilvánítjuk. Éppen ezért most vasárnap, június 9-én a nemzeti egység nevében csak a békére szabad szavazni.
Magyarország a békés építkezés korszakát éli Magyarország kormánya a békés fejlődés kormánya Magyarország kormánya, a hídépítők kormánya. Most gratulálunk a hídépítőknek is nagyszerű munkájukhoz. Üzenjük nekik, hogy lehet továbbmenni a folyó mentén délre. Felkészül Mohács! A tervek már megvannak, a következő híd ott fog megépülni. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
- zárta beszédét Orbán Viktor.
MTI - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Borongós, ködös, hűvös napnak...